Paliblog

A napokban komolyan gondolkoztam azon, hogy átnevezzem az oldalt 'Víziszörny és Altesti Humorblogra', mert úgy látszik, a témaválasztást jellemzően ezek határozzák meg mostanság. Ugyanakkor mosom kezeimet, mert a magam részéről vagy egyáltalán, vagy legalábbis MÉG nem néztem volna meg a legújabb filmförtelmet, ami a Gyilkos Cápa vs. Mechacápa névre hallgat, de külső erők (khmm, István) kényszerítettek rá, hogy mégis megtegyem. Nem feltétlenül kell zseninek lennünk ahhoz, hogy kitaláljuk, miről is szól a film, szóval aligha lövöm le a poént a következő szpojlerrel: adva van megint egy tengeri szörny, melynek legyőzésére összetákolnak egy gépcápát, ami kábé olyan, mintha valaki púzik egy büdit társaságban, és mi azt egy ellenpukival próbáljuk meg elnyomni, de ettől nem lesz jobb a helyzet, sőt.

Ha még csak a DVD toknál tartunk, előttünk a lehetőség, hogy a film megnézése helyett inkább megkérjünk valakit arra, hogy jó erősen rúgjon seggbe minket. Az is kellemetlen élmény, de legalább nem tart olyan sokáig.

Ha már a címszereplő Gyilkos cápánál tartunk (tudományos nevén Megalodon - a szerk.), elmondanám, hogy én azt vártam, hogy az előző két film főszörnye tér vissza, hiszen mindkét produktum végén csak sejtelmesen lesüllyedt a tenger fenékre, ahelyett, hogy felrobbantották és húsát kolbászba töltötték vóna a jófej emberhősök, így visszatérését viszonylag könnyen meg lehetett volna oldani, hogy 'háde mégse halt az meg az előbb, nédda ittvan megint'! Nem így történt. Ezúttal egy új Megalodon szabadul ki a jéghegyből, amit egy rozoga teherhajó vontat épp Kairóba, kötéllel. Igen, oda. Igen, úgy. A készítők - becsületükre legyen mondva, nem szaroznak sokat. A cápa a film harmadik perce előtt lefejezi a Szfinxet egy elegáns uszonycsapással, alapvetően megadva, hogy mire számítsunk a következő bő másfél órában. Elöljáróban annyit, hogy az általam utoljára megtekintett és e hasábokon kivesézett Kétfejű cápa támadás nem tartozik szigorúan véve a Gyilkos cápa vs. trilógiába, de mégis vonnék némi párhuzamot a két mozgókép között. Nos, a jelenlegi láthatóan magasabb büdzsével rendelkezik, mint duplabuksis elődje, sajnos ezt nem a filmben előforduló csöcsök és/vagy vér mennyiségének növelésére fordították. Helyette kapunk néhány gagyi hadihajót, 'szenzációs' híradórészletet, illetve töméntelen mennyiségű alkoholos filccel teleírt üvegtáblát. Isten az atyám, szinte minden jelenetben van valami neonszín filccel telerajzolt tosz, amit egy random katona csípőre baszott kézzel, komoly tekintettel néz, a táblán pedig csak sorjáznak a neonződ, bugyirózsaszín, vagy éppen fideszsárga színekben pompázó számok, betűk (főként iksz meg ipszilon, mert azok még igen rejtélyesek is ám), illetve ábrák, amelyek leginkább arra hasonlítanak, ahogy én hároméves koromban rajzoltam a csigabigát. Ami, ha teljesen őszinte akarok lenni, ugyanolyan, mint amilyennek most ábrázolnám.

- Figyu mán, az öcsém szerzett barterba ocsmány szövegkiemelőket, de nekem van egy jó ötletem! Megvannak még a lopott üvegtáblák? Zsíííír!

Mielőtt belemerülnénk a fondorlatos sztoriba, az eddigiekhez hasonlóan vessünk egy pillantást a szereplőkre. Ahogy azt már megszokhattuk, lecsúszott, vagy soha-fel-nem-kapaszkodott színészek maroknyi csoportja nyújt felejthető alakítást kilencven percen keresztül. Itt van rögtön a Csillagkapu marcona Tealc-je, aki színesbőrű rossz színész Christopher Judge, csak éppen öregen és ráncosan, kinek tekintete elárulja, hogy két választása volt: vagy az ilyen kaliberű filmek, vagy a teljes alkoholizmus (bár szerintem a kettő nem zárja ki egymást szükségszerűen). Aztán ott van partnere, Elisabeth Röhm, akit az Esküdt Ellenségek c. sorozatból ismerhetnénk, de inkább nem tesszük. Jó hír viszont a rajongóknak, hogy visszatér Deborah Gibson (Arriba!)! A laikusok most felhördülhetnek, hogy 'Az meg ki a tököm?'. Mondjuk szerintem a nem laikusok is. Szóval Deborah úrhölgy az első filmben alakította a nőt (igen, "a" nőt, mivel emlékeim szerint jóformán ő volt az egyetlen vaginális szereplő benne). Ebben az epizódban mintegy öt(!) jeleneten keresztül csodálhatjuk meg alakítását, amint jellemzően ugyanabból a laboratóriumból telefonálva mondja meg a tutit a többieknek. Hálás szerep is ez, mert míg mindenki más vélhetőleg végigkínlódta a forgatás napjait, ő alighanem fél óra alatt végzett (ha nem b*szta el nagyon a szöveget), aztán vehette fel a gázsit meg az ingyenebédet.

A tahója pont a rokkantparkolóba állt be a műcápájával.

De vissza a 'sztorihoz'. Szóval a Megacápa elszabadulása után pánik tör ki világszerte, de szerencsére Tealc és párja már tesztelnek egy cápatengeralattjárót, aminek valami oknál fogva olyan fasza ablaka van, hogy még a tengerfenéken is beszűrődik rajta a napfény. A próbaúton akad ugyan kisebb fennakadás, amikoris polipok kezdik ölelgetni a géphalat, de a csaj nem komálja a csápos-pornós hentait, ezért jól megbaszatja őket árammal, innen pedig már mi is tudhassuk, hogy igazi, belevaló hősnővel lesz dolgunk. Kikötés után odalép a párhoz a Kötelező Baromarcú Admirális, sejtelmesen megsúgva, hogy 'kész van', mármint robokopoltyás nagytestvére, amit a következő snittben még nagyban hegesztenek a szárazdokkban, szóval kurvára nincs még az kész. Arra készüljünk fel, hogy az igazi cápa időnként unalmában megrágcsál valamit (halászbárka, olajfúrótorony, anyahajó), csak hogy teljen az idő. De tényleg, ezeknek a fél-egyperces jeleneteknek az égvilágon SEMMI funkciója nincs, csak ilyenkor lehet mutatni lassítva, hogy a gigahal hogy lezúz mindent. Itt még megjegyezném, hogy a történések színhelye igen változatos: Kairóban,Sydneyben, Pearl Harborban járunk, jóformán egyszerre, hiszen "ahol nagyjából víz van, az csak jó lehet"- tesznek tanúbizonyságot kimagasló földrajzi ismereteikről a forgatókönyvírók.

Mintegy huszonöt percnek kell eltelnie, hogy a cápa és cápaterminátor egymásra találjanak. Az előbbit éppen torpedóval lövik, de az le se szarja, ám a tengeralattjáró sikeresen eltalálja saját magát. Ha valaki úgy gondolja, hogy a fenti manőversort negyed órán belül újra elsütni illetlenség lenne, annak rossz hírem van: a film készítői ugyanis megteszik.Szerencsére hősnőnk a robothalban ülve űzőbe veszi a bestiát, de mivel nőből van a lelkem, kábé az első kanyarban meghúzza a pléhdög oldalát valami sziklán, meg jól ki is üti magát. Innentől a csúcstechnológiás anticápa irányítását az enyhén kanos Mesterséges Intelligencia veszi át. Ja, mert ilyen is van ám, el is felejtettem mondani. Kábé olyan, mint KITT, csak sportkocsi helyett fémhalba ágyazva. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy innentől a feszült csatajelenetek alatt egy üres pilótaszéket csodálhatunk meg hangalámondással, ami nem is akkora élmény, mint elsőre tűnhet.

Akinek eltitkolt üresszék-fétise van, az most örülhet, mert ezt még k*rva sokszor fogja látni. (Meg a filces üvegtáblát is, de tényleg.)

Tudósnőnk ezalatt az omniprezens üvegtáblákon bemutatja, hogy a Megalodon az elmúlt pár napban már körbeúszta a földet vagy hatszor, de ő akkor is tudja, hová fog menni: Sydneybe, mert 1) ott született 2) a Megalodonok oda jártak ívni annak idején. Vagyis a cápánk hazafelé tartana egy jó kis gangbangre, de két millió évvel elkésett, és ezért vélhetőleg igen morcos lesz - ezt mondjuk meg is tudom érteni - elhihetitek, ismerem az érzést. A szörny tehát nem tágít az öbölből, amíg egy dögös dugópartnert nem talál; de a barom admirális, ahelyett, hogy begépzsírozná a műcápa kipufogóját, és odadobná, mint valami gigantikus szexjátékot, csak a bestia kilövésében tud gondolkozni. Azon már meg sem lepődünk, amikor két kopoltyús titán egyszerre fejeli le az operaházat, gyakorlatilag ez a jelenet a film elejétől adta magát. Azon már viszont én is eltátottam a számat, mikor a riválisa által partra vetett műuszonyos hirtelen lánctalpakat ereszt a hasfalából, majd elkezd a városban garázdálkodni. Ugyanis az eséstől megsérült ám a piciny áramköre, és ezért az Alfa Protokol lép életbe, ami annyit tesz, hogy elkezdi fel-alá kergetni kergetni a lakosságot. "Melyik hülye programozta eztet?" - kérdezhetné erre az admirális, de inkább elővesz egy sárga uzsisdobozt, amiben ott lapul A Nagy Gépcápa Önmegsemmisítő Gomb, ami viszont baszik működni. Dráma.

Az asszony csomagolt két párizsis zsömlét, egy kétdekás kishubit, ja, meg van itt egy cápabomba is.

Itt egy pillanatra tisztelettel adóznék a film egyik legzseniálisabb jelenetének, melyben egy pufimanus megáll megnézni a tankká vedlett masina nyomán leomló háztömböt, majd minden átmenet nélkül a földön fekszik és vért köp - megrázó képsorok ezek, no de egyet se búsuljunk, három snittel később már megint ő menekül a robot elől, aztán öt perc múlva újra, elvégre a halovány speciális effektek mellett mindössze 10-15 statisztára tellett, akik állandóan futkorásznak meg sikongatnak szerencsétlenek. A hősnőnk halált (vagy legalábbis józan észt) megvető bátorsággal bemászik a gépcápa gyomrába, összeköt hirtelen két lógó vezetéket (ettől aktiválódik a jeladó, ami eddig nem volt aktiválódva), majd beleesik egy gödör vízbe, amitől rögtön csupa vér és bőrcafat lesz. Szerencsére négerbabája már érkezik is a megmentésére, és a Kisműcápával beúszik a Nagyműcápa torkán, egy pendrájvról bebútolja az eszméletlen mesterséges intelligenciát, majd jól megszökteti a modern Jónásként halba szorult nőcit. Szeretném újra nyomatékosítani, hogy ezeket még mindig nem én találom ki, mivel mindez megtörtént a filmben.

Ez a pillanat annyira szíven ütött, hogy egyszerűen nem találtam ide frappáns képaláírást.

Hős és hősnő kiérnek a tengerpartra, majd lassítva futnak egy sort. Figyelem, az előző részből már tudhatjuk, hogy ha a jóarcok lassítva futnak, akkor közel a film vége, és már csak percekre vagyunk a megoldástól. Így is van. A Megalodon ráharap a vízirobot uszonyán megmaradt utolsó torpedóra, amitől hús és acél szanaszéjjel robban, beterítve a környéket. Férfi és Nő ott helyben, tökig cápabélben smárolnak egy jóízűt, majd bizakodó tekintettel elindulnak a fényes jövő felé. Ennyi.

A végére még tartozom egy vallomással. Ez volt az első olyan szörnycápás film, amit nem tudtam egyben végignézni, hanem csak két etapban, félnapos különbséggel. Ugyanakkor az vesse rám az első követ, aki szerint nem kimagasló teljesítmény az, hogy már úgy egyáltalán megnéztem! Ugye, ugye. Most egy kicsit hagyjatok pihenni.

Nem lehet könnyű az Asylum filmstúdió kreatív osztályán dolgozni. Minden jel arra mutat, hogy a cég ötven évre felvásárolta a gagyi cápásfilmek készítési jogát, mert az mekkora biznisz mán, most meg alighanem hülyén nézegetnek egymásra, hogy mégis, hogy a viharba kellene évente egy-két filmet kihozni a vérengző kopoltyúsokból.  Hosszas ötletelés után valamelyik zseni kitalálta, hogy csináljanak olyan filmet, amiben egy kétfejű cápa irtja a jónépet, egyszerre mindig két embert bekapva, elvégre így a vérengzés is többszöröződik. A második befutó gondolom az az ötlet volt, hogy egy sima cápának két segglyuka legyen, mert az meg kétszer olyan gyorsan tud kakilni, vagy legalábbis adott idő alatt duplaannyit. Végül maradtak az eredeti felállásnál, és nekiálltak neves színészgárdát összeválogatni olyan arcokból, akiket a) sosem láttunk b) egyszer már igen, de aztán évek óta nem, és ez így is volt jól.  Ez utóbbiba tartozik Hulk Hogan lánya, Carmen Electra, és  Charlie O'Connell. Ha az ő neve nem lenne ismerős, segítek. Emlékszünk még a szépreményű Sliders sorozatra, amit általánosban néztünk délutánonként, főleg azért, mert más nem volt? És emlékszünk arra is, ahogy a második évad után az egész kezdett konkrétan elszaródni? Akkor emlékszünk Charliera is, bár nem szívesen.

1 test, 2 fej, 6000 fog - bizonygatja az alkotók matematikai és biológiai felkészültségét a DVD tok.

Az Asylumnál valamelyik hülye kitalálhatta, hogy legyenek olyan jelenetek is, amiben nem a címszereplő cápát és/vagy Carmen Electra seggét mutogatják, és írt egy ún. "forgatókönyvet". A többieknek itt kellett volna jókora tockosokkal jobb belátásra bírniuk, hogy "Még mit nem, hülyegyerek, asztán mi a lófütty kéne még, tán sztori meg jellemfejlődés, he?", de az ürge alighanem a rendező mongolidióta sógora lehetett, így hagyták, hagy csinálja, a film szempontjából tökmindegy. A "történet" a tengeren játszódik, ami viszonylag kevéssé meglepő. Én nem bántam volna, ha a cápa inkább a Magas-Tátrában hozza rá a frászt a flanelinges hegymászókra, de elfogadom, hogy a nagy tömegek inkább a bikinis tinipicsák jelenlétét várják el. Szóval egy csapatnyi diák valami hajós osztálykiránduláson vesz részt, ahol - úgy tűnik - kötelező egyenruha a falatnyi bikini, illetve pasik esetében e tökig kigombolt Hawaii ing. A professzor lelkesen körbeadogat egy szextánst a csoportnak, amit a hölgyek kábé olyan szakértelemmel vesznek a kezükbe, mintha Paris Hiltonnak odaadnál egy hurkatöltőt., hogy neszebazmeg, használd. A jelenetben minden párbeszéd két mondatból áll, ami bőven elég arra, hogy feltérképezzük, hogy ki lesz a filmben a főszereplő, a hülyepicsa, az izomagyú macsó, illetve a szérianéger. Az idill azonban nem tart soká, a hajócsavar ugyanis bedarál egy döglött óriáscápát és jól el is csesződik közben, a vízi jármű lefullad, a vérszagra meg jön a kétfejű cápa, hogy mivan, heló. A cápa sorozatos érdeklődése hatására a hajó léket kap, sőt, valamilyen varázslatos módon attól, hogy a hajófeneket harapdálja enerváltan, a tetőn lévő antenna is görbül meg törik veszettül, így rádiókapcsolat se lesz innentől.  A helyzet adott, hölgyeim és uraim, innentől lehet csinálni a nagybetűs Filmet.

A szimpatikus szereplőgárda jobb oldalt a kötelező Rossz Színésszel

Hamar egyértelművé válik, hogy tucatnyi szereplőre úgysem lehet figyelni (nem mintha meg lehetne különböztetni Iskoláslány#1-et Iskoláslány2#-től, legalábbis nekem nem ment, még mellméret alapján se), így az ember már szinte várja, hogy a cápa kezelhető mennyiségűre redukálja a színészi gárdát, aki jó iparosként neki is lát ennek hamar. A csapat nagyobbik fele kicsónakázik egy közeli szigetre, a hajón maradtak meg próbálják összefoldozni a teknőt. Itt meg kell jegyeznem, hogy én még csak jóformán fateromat láttam hegeszteni, ő meg többnyire borostásan és mackónadrágban csinálja, ami sokkal kevésbé impozáns látvány, mint ha egy szőke bula tenné ezt a víz alatt, ugyanakkor élek a gyanúperrel, hogy a hegesztés  talán többet jelent annál, mint hogy egy világító pálcával hadonászunk úgy, hogy lehetőleg semmihez se érjünk hozzá (miközben Carmen Electra látványosan zenére napozik a tetőn, mert miért ne).  Közben persze a parton is zajlik ám az élet, hiszen már majdnem 28 perc telt el a filmből, és még egy csöcsvillantós-leszbizős jelenet sem volt, amit most gyorsan korrigálni kell. Kissé el is időzünk itt, mondjuk úgy öt percre, ugyanis a kameraman kötelességének érzi, hogy a víz alatt minden szögből szemügyre vegye azt a csajt akinek a kettő közül a jobb segge van, míg a cápa nesztelenül megközelíti őket. Itt tudjuk meg, hogy a dög, ami az orrával hajótesteket üt át, ha kell mamuszt húz az uszonyaira és úgy lopózik oda az áldozataihoz, akik csak akkor veszik észre, amikor már mindkét bukszát lerágta derék alatt. Itt térnék ki a cápatámadás visszatérő motivumára, ami jellemzően úgy néz ki, hogy a gigahal mindkét pofájával hörög meg nyammog, sejtelmes zene szól, meg időnként belekevernek valami pirosat is a vízbe.

-Csökken a nézettség, nem vetkőzünk? - Jóhogy!

Mivel a feláldozható szereplők száma még mindig igen magas, a filmkészítők cselhez folyamodnak. A cápa alulról nekiúszik a szigetnek, amitől FÖLDRENGÉS lesz, következésképp mindenki esik halomra és ütik be a kis buksijukat meg törik a lábukat, hát mit ne mondjak , nekem is tátva maradt minden testnyílásom, és arra gondolok, hogy nincs is annyi Technokol rapid, hogy ugyanabba a tudatállapotba kerüljek, mint az alkotók. Szóval a sziget süllyed, mégis vissza kéne menni a hajóra, és ha már úgyis fiatalok vagyunk meg félmeztelenek, akkor miért is ne versenyeznénk a hajóig azokkal a motorcsónakokkal, amit a szigeten találtunk. (Hogyhogy miért voltak azok ott? Hátizé.) A cápa újra akcióba lép, és így a film 44. percénél végre a néger is megszólal, aztán még legalább kétszer (még mielőtt valaki meggyanúsítana, hogy csak a csöcsökre figyelek).  Érdekesség, hogy a parton állók mindig tudják, mikor kell sikítani, pedig a vérengzés legalábbis kilométerekre van tőlük. Innen látják meg először a cápát is, mire az egyik okos megjegyzi, hogy az azért ilyen kurva vérengző, mert (ehhez üljetek le!): "Két feje van, és az kéccerannyi fog!".  Ha a halbiológusok kapnának Nobel-díjat, az tutizicher, hogy én ennek a csajnak ítélném. Végül lefújják a tervet, és visszamennek a szigetre, mivel az egyik csaj szerint a sekély vízben úgysem éri el őket a cápa (biztos cigiszüneten volt, amikor a húsz perccel korábbi jelenetet forgatták, vagy mi).

A sziget süllyed és egy kétfejű hal zabálja a többieket, de megvan a megoldás: DUCKFACE!

 A hegesztés téma viszont fixa ideájuk, úgyhogy zseniális tervet eszelnek ki arra, hogy megreparálják a hajót: odaküldik Hogan kisasszonyt, aki se nem hegesztett, se nem búvárkodott még életében, lehetőleg a legantipatikusabb macsóval, miközben a professzor összegányol egy Elektronyos Cápazavaró Készüléket ( gyk.: halászháló autóakkumulátorra kötve) ami majd jól összerezonálja elektromágnesen a vizet, aszt a szörny majd nem tudja, hová menjen és tök depi lesz. A terv működik is eleinte,  "Megzavartuk!", mondja lelkesen a professzor, mondjuk engem is sikerült, pedig nekem csak egy fejem van. A cápa végül dönt, ami annyira nem is nehéz, hiszen a parton maradtak ÁLLNAK A KURVA FAHÍDON, amiről a cápacsalinak használt villanyos nyúlketrecet csaliként belógatták a vízbe, és tökre meg vannak lepődve, amikor az uszonyos lezúzza azt és bekap egy párat közülük, majd így jár el a hajóval és az azt ellopni készülő pöcsfejjel is. Itt adóznék elismeréssel Brooke Hogannak, aki bizonyára apja lánya, hiszen fél perc alatt cápamentesen a partra úszik úgy, hogy az előbb még versenyző motorcsónakokkal is tíz perc volt az út a hajóig.

A jobb oldali izé a cápa, a bal oldali meg a nő, asszem... lenyűgöző realizmus

A sziget persze süllyed tovább, az események felpörögnek, olyannyira, hogy az embernek SZINTE  nincs is ideje arra gondolni, hogy ha a sziget lakatlan, mi a lófüttyért vannak ott faszán kiépített járdák korláttal, és miért nem lehet ugyanarra menekülni, mint a többiek, ha megjelenik két ötcentis repedés az út szélén. A professzor és Electra asszony kiérnek egy kilátóra, és még pont van idejük smárolni egy jótízű, mielőtt egy KIB*OTT SZÖKŐÁR elborítja a szigetet, ami hétszentség, hogy megintcsak a cápa műve volt, hiszen ő érkezett az első hullámon lovagolva, hogy bekapja a két korelnököt.

Ezt a pillanatot választottam, hogy felálljak a film mellől, és lemenjek a konyhába megnézni, hogy van-e még a sült májból. Volt. Hagymás krumplit és salátát ettem hozzá, végül pedig egy kis hideg gyümölcslevest. Ezt azért részletezem így, mert szentül meg vagyok győződve arról, hogy vacsorám bármelyik random eleme több értelemmel bírt, mint a film úgy egészében.

A szörnyfilmekben a tahók mindig meghalnak, de a tahók ezt nem tudják, mer' tahók.

Na de. A szigeten a maréknyi túlélő bemenekül egy kalyibába, ami viszonylag jó ötletnek is tűnik, mert a cápi (aki az előbb gond nélkül kapott szét egy hajót) most csalódottan dörömböl a furnérlemezből készült ajtón (igen, ez pont így történt). Végül csak bemegy, és leírtja a maradék csőcseléket, ami szép teljesítmény, figyelembe véve hogy a bódéban többnyire csak térdig-tökig ér a víz. Három túlélő marad, akik elhatározzák, hogy végre kinyírják a dögöt, a Szerencsére Épp A Közelben Lebegő Gázolajos Hordóval. A feszültség fokozódik, én is tűkön ülök, hogy mi a rákkal fogják még kitölteni azt a tíz percet, ami hátra van a filmből. Hát, például azzal, hogy sopánkodnak azon, hogy a kanócnak használandó póló, amiben a faszi eddig úszott, nem kap lángra attól az öngyújtótól, amelyik szintén az egyik buksza retiküljében ázott eddig. Végül a cápa benyel még egy csajt, majd ráharap a hordóra, ami berobban (-1 fej) majd valami oknál fogva a motorcsónakra is, ami szintén (-másik). Nem is értem, hogy a benzinkutakon a "Dohányzás és nyílt láng használata" mellett miért nem tiltják a döglött tekintetű gumicápákat is, mert azok legalább olyan tűzveszélyesek. A megmaradt páros még fáradtan belenéz a napnyugtába, ahonnan minden előzmény nélkül érkezik a mentőosztag, és dögöljek meg, ha az nem a csodakopter a Gyilkos Cápa vs. Krokoszauruszból. Stáblista, zene.

Cúnya, jossz kétfejű cápa, nesze, nesze!

A végére tanulság helyett csak két érdekességet jegyeznék  meg. Ad egy: Brooke Hogan ezen a remekművön kívül domborított még a Homokcápák és a Cápalavina c. ígéretes filmekben is, kíváncsi vagyok, legközelebb viszont láthatjuk-e mondjuk egy Cápaholokauszt,  Cápákkal táncoló, vagy legalábbis a Drágám, a cápák összementek című filmben. Carmen Electránál pedig az utolsó névtelen tinipicsa is jobb alakítást nyújt (pedig lelkem rajta, nem voltak magasak az elvárásaim), szinte imádkoztam, hogy lehetőleg ne szólaljon meg. Tehát ez volt a Kétfejű cápa az én szemszögemből, most egy darabig nem kérnék új filmtippet, köszike.

Szóval az egész úgy kezdődött, tisztelt esküdtszék, hogy olvastam a Blikk cikkét, hogy Détár Enikő pszichiátrián van, bizony, és ezt onnan tudják, hogy tízezer pénzért feljelentette egy lelkes olvasó, nosza jól meg is látogatták a művésznőt, beszéltek vele, és sajnos tényleg ő az, majd beadtak egy elmosódott képet valakiről hátulról, illetve egy kórházi ágyról, hogy na ez az Enikőé, becsszó. Zseniális, gondoltam. Ez olyan, mintha én lehoznám cikkben, hogy tegnap exkluzív interjút adott nekem a pápa, akitől megkérdeztem, hogy nehéz-e az az izé, amit ő csinál, mire őszentsége elmondta, hogy "á, nem, tök buli, az idő is jó arrafelé, csak mostanság fájdogál a feje", majd illusztációként beraknék egy képet egy szem aszpirinről, hogy az fejfájásra pont jó. Ekkor nyilallott belém a felismerés, hogy igazából ilyet én is tudnék,  és mivel a Pékf*sza eddig is a minőségi tájékoztatás és a szilárd tények lapja volt, itt az ideje, hogy sztárrovatot indítsak. Valahogy így született meg a... 

Harrison Ford Magyarországon!

A Pékf*sza értesülései szerint Harrison Ford hazánkban tartózkodik! Filmet forgat, a média elől menekül, vagy (nyilvánvalóan magyar) rokonait látogatja? Senki sem tudja. Ügynöke persze tagad, te a tények magukért beszélnek: Ford ebben az ágyban feküdt épp az imént, csak most lement a boltba tejért. Szemfülesebb olvasóink láthatják is a jellegzetes, Harrison Ford alakú lenyomatot a fekvőalkalmatosságon, ami bizonyítja értesüléseink hitelességét. (Kapcsolódó rovatunkban: Véletlen hasonlóság, vagy titkolt testdublőr? - Kis Zolinak Harrison Ford alakja van?)

Ebből a boltból lépett ki az imént Harrison Ford! Informátoraink szerint tejet vásárolt, amit illedelmesen meg is köszönt, bár angolul. Az eladók ezt persze nem értették, így elkönyvelték, hogy egy türhő paraszt, majd átvágták a visszajáróval. A sztár távozásáról azért maradtunk le, mert fotósunk nem tudta befűzni a filmet a digitális fényképezőgépbe. Bohóságán mindannyian jót kacagtunk. Majd kirúgtuk a f*szba.

Mintegy tíz percig vártunk ez előtt a belvárosi lift előtt, remélve, hogy Harrison Ford egyszer csak kilép belőle. Hiába. A napnál is világosabb tehát, hogy a majdnem hetvenéves színész még mindig atletikus és fitt, ezért inkább a lépcsőket használja. Ha olvasóinknak van fényképük olyan lépcsőről, amin Harrison Ford már felment (vagy ami még jobb, lejött), küldje el szerkesztőségünkbe. A legjobb kép beküldője részt vehet egy nyereményúton Magyarország legszebb felvonójával (Miss Elevator Hungary 2010, fő támogató a Pékf*sza magazin), és fölmehet vele az ötödikre.

A Pékf*sza áldozatos munka révén végre felkutatott egy szavahihető szemtanút! A képen látható hölgyet megkérdeztük, hogy látta-e mostanában Harrison Ford-ot. A hölgy azt mondta, hogy persze, majd megkérdezte, hogy az ki. Elmagyaráztuk neki, hogy egy amerikai színész. Riportalanyunk visszakérdezett, hogy ő játszotta-e Vágási Ferit a Szomszédokban, mire mi elmondtuk, hogy nem hinnénk, az biztos az Antonio Banderas lehetett. A hölgy szerint ez nagy kár, mert annak aztán jó segge volt, főleg amikor a teherautót pakolta. Most induló "Pékf*sza - Antonio Banderas Hasonmásverseny" játékunkra várjuk mindazon olvasóink jelentkezésüket, akiknek szintén jó seggük van, vagy pakoltak már teherautót!

Nevének elhallgatását kérő betelefonálónk hívta fel figyelmünket arra, hogy Harrison Ford a Kálvin térnél egy graffitit hagyott maga után. Pár perc múlva ismét telefonált, hogy a falfirka mégis inkább a Deáknál van, mert sietne. Eleinte persze szkeptikusak voltunk, hiszen az "Itt jártam. H. F." felirat gazdája lehetne Henry Fonda, Hujber Feri, Habsburg Ferdinánd, vagy akár III. Frigyes is (már ha kiírja a nevét betűvel). Forrásunk azonban ekkor felhívta figyelmünket a felirat melletti rajzra is, ami Fordot Indiana Jonesként, ostorral és kalapban ábrázolja, így nem hagyván kétséget a szignó eredetisége felül. Miután kifizettük informátorunkat, megkérdeztük, hogy elképzelhető-e hasonló falfirkák felbukkanása a közeljövőben, mire ő elmondta, hogy minden bizonnyal igen, de olyat ne várjunk, ami a színészt Han Soloként, Csubakkával ábrázolja, mert a vukikat b*szott nehéz ám rajzolni.

Harrison Fordot földönkívüliek rabolták el! Az amerikai színész éppen rizses lecsót készített és krumplit pucolt, amikor a földönkívüliek elrabolták - adta hírül egy informátorunk. Eleinte persze érthetően szkeptikusak voltunk, mert a rizses lecsóhoz nem is kell krumpli, de névtelen bejelentőnk (aki egyébként a Pataky Attila, és a sztoriért 30 deka gépsonkát kért és kapott) elmondta, hogy tisztán látta, amikor Harrison Fordot az ufók éppen elviszik csészealjukon, mert őt éppen akkor hozták vissza. Mindazon olvasóink, akik már láttak élőben ufót, vagy akár rizses lecsót, és befizetnek címünkre 6599 Ft-ot + postaköltséget, most jó eséllyel nyerhetik meg a népszerű előadó lakodalmasrockos-földönkívülis cédéjét. A fenti képen egyébként Harrison Ford még pont nem sejti, hogy hogy majd jól el fogják rabolni az ufók, mivel ez jóval korábban készült. Pataky Attila még hozzáfűzte, hogy igazán gondolhatta volna, mert előbb-utóbb ez mindenkivel megesik, majd ő is rajta akart lenni a fotón, de ezt már nem hagytuk neki.

Elülső rész, avagy a Szentháromságról az Emhármason

Stílszerűen az Úrnak szeretnék hálát adni a buszon mögöttem utazó bigott vallásos öregasszonyokért, akik még akkor is szórakoztatóak voltak, amikor a laptop már erősen merülőben volt. A két hitbuzgó matróna ugyanis olyan teológiai diskurzusba bocsátkozott az út során, amit én teljes katolikusegyetemes pályafutásom alatt nem tapasztaltam. Halljátok, testvérim, mily csoda esett hát a Budapest-Ózd járaton eme napon:Kezdjük azzal, hogy a két hitbuzgó nyugger pusztán a véletlennek (helyesbítek: a gondviselésnek) köszönhetően került egymás mellé, korábban nem találkoztak, s bár egy ideig tán félszegen méregették egymást, miután feldobták témául a minden valamire való party alapját képező "Kinek mi a kedvenc Biblia fordítása?" kérdéskört, már nem volt kérdés, hogy érdekes utazásnak nézünk elébe.

A témák változatosak, az eszmefuttatások magasröptűek valának, kezdve a "démonok, gonosz angyalok élnek közöttünk" ténymegállapítástól a Mihály arkangyal és a Sátán közötti epikus küzdelem leírásáig (itt jegyezném meg, hogy az utóbbi, ti. a Sátán, valamiért "nem szereti a keresztet"). Néha úgy éreztem, hogy kissé fogalmi zavarba kerültek a hölgyek, mert miután az egyik kifejtette, hogy "Jehovából csak egy van", a másik rácáfolt, hogy hozzá "a múlt héten is becsöngetett kettő" (itt én diszkréten elharaptam a nyelvem), majd eljutottunk oda, hogy Jézust Jehova tanúi feszítették meg. Apropó! A kereszt nyakban való hordásáról már némileg eltért a véleményük, és az egyik hitszatyor rá is világított, hogy "ha a maga gyerekét is kifeszítenék, nem hordaná a nyakába’. Szintén némi nézeteltérést eredményezett, amikor az egyik asszonyság véletlenül kibökte, hogy szerinte igazából nincs is pokol. Itt én már dörzsöltem a tenyerem, hogy végre igazi karmolós-harapós, hajattépős, ribancozós bunyó lesz hamarost (a catfight is 70 év fölött az igazi!), de aztán a hölgy szépített azzal, hogy "mi nagyon szeressük jézust, már átvette a Földön a hatalmat, hamarosan megmutatkozik". Innentől persze szent (hehe) volt a béke, nagy egyetértésben szolidan lekurvázták Éva ősanyánkat, majd boncolgatni kezdtek olyan témákat is, mint pl. hogy Isten teremtette-e vajh a cigányokat, vagy volt ott azért némi fondorkodás is, amit az angol csak úgy hív, hogy "foul play". (Ja, az angolos részt már nem ők mondták, csak nekem ez ugrott be). Csodálatos, feleim, cso-dá-la-tos! Sajnos az apci autóspihenő után mintha elvágták volna a hittanórát, és olyan világi hívságokról kezdtek el fecsegni, hogy épp milyen harisnya van rajtuk, amely téma más körülmények között biztos felkeltette volna az érdeklődésem, de az előbbiek után mindez mérhetetlenül sekélyesnek tűnt és komoly csalódást okozott. Hát veletek mizu?

"Nem is tudom, Sári, szerintem elég girhes..."

Második rész, avagy szatyrokról, szatyroknak

Ha nekem valaki fizetne azért, hogy napi nyolc órában tömegközlekedjek a városban, és figyeljem a nyugdíjas utastársakat, hát istenbiza ez lenne az álommeló nekem. Történt ugyanis, hogy a villamoson ma egy kerekesszatyros nyugger néni mellé letelepedett egy szintén őszülő halántékú, ámde szatyratlan társa, és fél perc töprengés után kibökte, hogy már elnézést, hogy csak így ismeretlenül, de jó dolog-e ez a kerekes tákolmány, mert ő már évek óta azon töri a fejét, hogy vegyen-e egy ilyet, csak nem tud dönteni. Magamban megértően bólogattam, hogy hát persze, kerekesszatyrot venni valóban felelős döntés, nem szabad az ilyesmit elkapkodni, a nyuggermobilt elvégre egész életre választja az ember (mondjuk ez az ő esetében már nem nagy kunszt, hehe). A másik hölgy készségesen válaszolt pro és kontra, hogy nagyon jó, persze, csak a villamosra nehéz vele felszállni, mert nem számíthat embertársai segítségére. Hát ige, mondja az. Hát igen, mondja ez. Itt már sejtettem, hogy valami nagyszerű van készülőben. Az elkövetkező pár megálló alatt a két néni kissé rapszodikus, ám mindenképpen lebilincselő beszélgetést folytatott: megtudtam, milyen veszélyeket rejthet magában a kötöttpályás tömegközlekedés ("-A busz az még csak kikerüli az embert, de a villamos, az nem. - Igaz, nagyon igaz!"), és hogy hol vannak a belváros legjobb turkálói. Mivel kissé messze ültem tőlük, és a villamos sem éppen lopakodó üzemmódban volt, így sajnos néha csak foszlányokat kaptam el a társalgásból, így sosem fogom megtudni, hogy miként került szóba a "vietnámi háború", és hogy mi az, ami "csak lassan épül be a sejtekbe". Szerencsére a búcsúmondatokat már tisztán kivehettem. A vizelési szokásaikat hozták fel témaként. Igen, azt. A szatyros meg is jegyezte, hogy neki sajnos éjszakánként már többször fel kell kelnie, hogy kimenjen a legkisebb helyiségbe, de még mindig jobb így, mint ha fel se kelne hozzá. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Valóban, keziccsókolom!

A XIV Országos Cougar Konferencián Sólymosiné Csapos Irénke arról tart előadást, hogy milyen formás segge volt Aradszky Lacinak '66-ban.

Harmadik rész, avagy retropornó feltét nélkül

Nyugger Sztorik, 3. rész (asszem): ma kivételesen nem tömegközlekedés közben, hanem egy főzelékfalóban telepedtem két, 60-70 közötti matróna mellé, akik láthatóan már rég befejezték a sóletjüket, de még maradtak egy kicsit trécselni. Ami valahogy így folyt:
- Mivel is foglalkozik a maga lánya?
- Hát m... m... izé, hogy is mondják, na... menedzsertanuló! - mondta a fiatalabbik, pár másodperc hatásszünetet tartva, majd kissé leereszkedően megkérdezte: - Egyébként tudja, mi az?
- Pontosan nem - ismerte el a vereséget az idősebb hölgyemény.
- Hát, igazából én se, de nagyon jó munkája van.
Ezt követően szóba került az internet, meg hogy a mai fiatalság milyen sokat használja, de ők sosem, csak ha rá akarnak keresni egy íróra (kuttúra, vagy mijazisten), meg levelezni az onokákkal, meg, meg. Az is baj ám a fiatalokkal, hogy sokat isznak, mondá az idősb, majd gyorsan hozzátette, hogy az ő három unokája persze nem, mert ők rendes gyerekek. A fiatalabb (aki szintén benne járt már a hatvanban) erre így kontrázott rá:
- Tudja mi még a baj? Az a sok pornó, az! Hogy az van mindenütt! Nem azért, mert amikor fiatal voltam, még én is néztem, de akkor sokkal erkölcsösebb volt!

Ez volt az a pillanat, amikor megállt a sárgaborsó a számban, és elkezdtem agyalni, hogy milyen is lehetett az a híres "erkölcsös pornó" ötven évvel ezelőtt. A gangbang résztvevői addig nem fogtak hozzá az akcióhoz, amíg egy harmadik személy be nem mutatta őket egymásnak, aztán onnan is csak szigorúan magázták egymást? "Evelin kisasszony, ha meg nem sértem, magácskának figyelemre méltóan formás keblei vannak, ha Sándor uram végzett velük, bizony mondom én is közibük bújnék"? A cilinderes urak előzékenyen keszkenőt nyújtanak a dámáknak egy kiadós bukkake után? Aktus közben pedig mellőzik az illetlen nyögést és kiabálást, viszont kedélyesen értekeznek a közelgő lóversenyek tuti befutóiról?

Megannyi kérdés maradt bennem megválaszolatlanul, amikor ebédem elköltve elbúcsúztam az éltes asszonyságoktól. Viszont némileg ők is zavarban voltak attól, hogy valaki más is ült az asztalnál, mert egyikük hebegve jó hétvégét kívánt nekem, holott számításaim szerint ma jóformán hétfő van...

Most itt lehetne egy rész arról, hogy szervusztok megint, rég nem láttuk egymást, megmiegyéb, de ilyen nem lesz. Csapjunk a lecsóba.

Ha valaki eddig nem látta volna a zséfilmek koronázott királyát, a Gyilkos cápa vs. óriáspolipot, az pótolja a mulasztását. Páratlan remekmű, amiben van minden, ami egy cápa-a-polip-ellenes moziban szükségeltetik: Golden Gate-ot átharapó kopoltyús, lefejelős polip, minden őrposzton egyedül ácsorgó egyszem statiszta, valamint macsónköcsög Lorenzo Lamas. Mivel a nevezett film a maga nemében tökély volt, ezért kissé szkeptikusan fogadtam a folytatásáról szóló híreket. Elvégre, hogyan lehetne az előző film eseményeit űberelni? A cápa egyben benyeli a Mount Everest-et, és beleszarja a Marianna-árokba? Lelövöm a poént: nem, ez sajnos nem történik meg. Sok más viszont annál inkább. Ezért ha van fölösleges másfél óránk, és nem tudjuk eldönteni, hogy csavarlazítót igyunk-e inkább, vagy megnézzük ezt a filmet, mindenképpen az utóbbit válasszuk. Vagy legalábbis kombináljuk a kettőt.

Mondjuk ki őszintén: a filmben fele ilyen keménynek sem tűnnek

Tisztában vagyok vele, hogy nem túl elegáns egy filmet folyton az előző részéhez hasonlítani, de jelen esetben sajnos elkerülhetetlen, hiszen számos olyan motívum van, ami összekapcsolja a két filmet. Itt van példának okáért az egyik főhős, a színesbőrű szonáros, aki saját bevallása szerint túlélte az előző filmbéli találkozást az óriáscápával. És itt álljunk is meg egy pillanatra, mert dögöljek meg, ha ez a csóka szerepelt az előző részben. Persze lehet, hogy ő a tengeralattjárón is mindig csak az árnyékban állt, és a terepszínével jól elrejtőzött, de azért én mégis élek a gyanúperrel. A viziszörnyes horrorfilmeket jellemzően NEM a négus szereplők szokták túlélni. Főleg nem olyan névvel, hogy Terry McCormick. Így hívják ugyanis a szerencsétlent. A filmben, mármint. McCormick hadnagy napjai viszonylag egykedvűen telnek egy rombolón, többnyire a szonárjával buzgárkodik és a hidroszónikus gömbjeivel matat. Ha ezt a kifejezést elsőre nem sikerült megjegyezni, semmi gond: a négus kábé minden jelenetében el fogja mondani, hogy "hidroszónikus gömbök", ha úgy érzi, hogy őt veszi a kamera. Pont mintha fizetnék érte (várjunk csak...). Ez az izé egyébként valami hájtekk gömbcucc, vízbe teszed, oszt zúg, ami azért jó... de ezt majd később. Megjelenik a négus csaja is, aki finoman tudtunkra adja, hogy ő igazából másfajta golyókban lenne érdekelt, de a verbálpettingnél nemigen jutunk tovább, mert a CÁPA, aki inkább mégsem döglött meg az előző részben, támad. Sunyin, alattomosan.

Lenyűgöző csatának lehetünk tanúi, amint a hipermodern romboló bátor legénysége kézicsigával hajtott légvédelmi ágyúval lövi a cápa hátuszonyát, hátha pont abban van valami létfontosságú szerve (agy, szív, gonoszságmirigy).  Hasztalan, a dög rövid úton szétberheli a hajót, de nem ám harapással, ahogy azt a prolicápák tennék. Nem, ő átugrál a hajó fölött, és a farkával rá-rábaszarint egyet. Namármost, hatalmas fémtárgyakat farokkal szétverni baromi macera (nekem elhihetitek, eleget próbáltam), neki mégis sikerül. Az ellenállás hasztalan, a hajó elsüllyed, a négus ugyan túléli, de babája már az első uszonycsapásba belehal. Sebaj, lesz kit gyászolni a hátralévő nyolcvan percben, bár érdekes, hogy ez a négusnak is csak az igen drámai jelenetekben jut eszébe.

Ugorjunk át inkább Kongóba, megismerkedni a másik hőssel, a macsó kalandor/vadász/természettudóssal, aki igazából olyan, mintha Indiana Jones és Krokodil Dundee szerelemgyereke lenne, már ha azt a kettőt rá lehetne venni egy kis buzulásra. Hősünk igazi kőarc, aki lazán lefejelné a cápát, miközben fél kézzel csöcsörészi az Észak-koreai szinkronúszó válogatottat, de akkor miről szólna a film? A nagybetűs Ember egy aktatáskás szőkepicsa kérésére egyszál maga elfogja a címszereplő krokoszauruszt, és ezt a tettét igazából bármikor meg tudná ismételni, csak nagylelkűen hagyja próbálkozni a többi töketlent is. Most megelégszik azzal, hogy felrakja a gigagyíkot egy hajóra, rányal egy ív bélyeget, és elküldi Ámerikába, elvégre a kisállatsimogatók biztos egy rahedli pénzt adnának érte.

A sors keze, oppardon, uszonya azonban közbeszól (képzavar): a cápa naná, hogy a krokis hajót pécézi ki magának, mert gusztusa támad a tojásokra. Mert hogy azok is vannak ám, ezt eddig nem mondtam? Sebaj, a filmből is csak ekkor derült ki. A gyík elszabadul, és innen már ismerős a szitu: adva van a két gigadög, a hadsereg, meg hőseink, akik hamarosan trióvá egészülnek ki egy dögös ügynöknővel, aki a film egyetlen -valamelyest- jelentékenyebb vaginális szereplője lesz innentől. A buksza egy domina bizniszvumen és egy "diktálhat főnökúr" típusú titkárnő elegye, és igazából onnan lehet majd megismerni, hogy többnyire morcosan néz valakire. Igazából ő a második rész Lorenzo lamas-a csak farok nélkül. Lófarok nélkül, úgyértem. A feladat adott, világmegmentés indul.

Acélos tekintetek, C kosár

Az események innen felpörögnek. A filmben annyira nem, de én már kezdem únni a gépelést, és itt én dirigálok. Röviden: a krokodil mindenhová odatojik, a cápa felzabálja a tojásokat, hőseink pedig már pattannak is be varázslatos csodahelikopterükbe (amit minden bizonnyal az Emberi Elszántság hajt, mert sosem kell tankolni, és percek alatt tesz meg ezer mérföldeket), és mennek a jószágok után. A krokodil közben elkezdi felzabálni Miamit, mire a négercsóka kitalálja, hogy háhá, miért nem sütünk ki egy atomerőművet, b*szatjuk meg árammal a krokit, hátha abbahagyja? Az ötlet zseniális, és rögtön fonálnak is az erőműnek, hogy mi a szitu. A drámai dialógus valahogy így képzelendő el:
- Haló, Jack vagyok valami hajóról. Ki kéne sütni a zatomot.
- Nem!
- Deigen.
- Na jó.
Majd meg is teszik, a Direkt Erre A Célra Rendszeresített Bazinagy Piros Gombbal. A kroki farol is a kettőhúsztól rendesen, de a probléma csak el lett odázva. Gyors haditanács, kinek van ötlete? Négus? Hát, mondjuk a hidroszónikus gömbök... Kussol, leül. Ügynökpicsa? A tojásokkal egy helyre csaljuk őket, aszt felrobbancsuk a Panama csatornát, hátha. A terv persze nem válik be, sőt, kiderül, hogy a krokodil több száz tojást rakott le az elmúlt félórában, mert (tudományos magyarázat következik) vészhelyzetben felgyorsul a szaporodása, evolúciailag. Ezt mondjuk én is aláírom, ha fenyegetve érzem magam, rögtön szaporodhatnékom támad. A tengerpart tehát tele van krokitojásokkal, és (FORDULAT!) azok kezdenek kikelni! Azt, hogy a tízméteres bébigyíkok hogy fértek bele a másfél méteres tojásokba, bármelyik taiwani kindertojásgyáros meg tudná magyarázni. Ja, közben a cápa egyben benyelt egy atomtengeralattjárót, mire a sármos krokodilvadász megjegyzi:

"Atommeghajtású lett a cápa."

Filmtörténeti egysoros ez, nyáron kétszer pörgettük vissza a défaudét, majd egy perc szünetet tartottunk a vetítésben, hogy megemésszük a hallottakat. Az atomcápát már nem lehet felrobbantani, inkább koncentráljunk a Hawaiin kikelt krokodilbébikre, mielőtt még bárkinek is az eszébe jutna, hogy az ukulele és a fűszoknya hazája igazából nem is azon az oldalon van, ahol Florida. A négus persze pont akkor kezd el picsáskodni, meg a halott csaján problémázni, amikor farkasszemet kell nézni a fenevadakkal, de szerencsére a macsóbbik manus gyorsan helyre teszi. Férfikönnyfacsaró pillanatok ezek. Az emberi dráma rész letudva, innen kőkemény adrenalindús eksön a film. A tízméteres kiskrokodilokról annyit érdemes tudni, hogy meg sem kottyan nekik, ha a balfasz hadsereg tankokkal és vadászgépekkel lövi őket, viszont szarrá döglösnek, ha a két főhős a homokos tengerparton lassítva végigfutva (ez nagyon fontos ám) pisztolyokkal odadurrant nekik.

"Ha nem lassítva csinálod, lófütyit sem ér az egész" - névtelen akcióhős

A két ősdög közbe megtalálta egymást, és egy vízalatti vulkán fölött egymás farkába harapva küzdenek vadul. És ebben a pillanatban a négus megvilágosodik - ki nem találnátok, de a hidroszónikus gömb a megoldás! Hát rájukrobbantja a vulkánt a picsába, kéremszépen! Hogy érted, hogy "és az atom a cápában?"? Mivan, bakker, te figyeltél az előbb? Hiba. Akkor is robbantás lesz, ebugatta. A két muksó már készül a hősi halálra, de nédda, az ügynökpicsa -aki az előbb már halni látszott- jön értük a csodahelikopterrel, amivel szintén nemrég zuhant le. A hidroszónikus gömb berobbantja a vulkánt -a franc se hitte volna, hogy ilyesmire is jó- a két szörny pedig egymásba gabalyodva, mint egy gigantikus mutáns-pikkelyes jin-jang jel süllyed a fortyogó lávába. Mindenki örül, még az ügynökpicsa is elmosolyodik, a filmben először, majd belerepülnek a naplementébe. Fin.

Csókot! Csókot!

A végére kellene valami okosat is írnom, igaze? Mármint hogy jó-e a film (nem, de nem is azért nézzük), ütnek-e a szörnycsatás részek (a fürdőkádamban jobbat csinálok, és még effektelek is hozzá), illetve hogy vannak-e dudák a filmben (alig, barátom, alig). Szóval bár szinte minden benne volt, ami az elődjében, most mégis érzek egy kis ürességet. Hát, majd talán a következő rész kárpótol. A tréler szerint egy óriáspiton benyel benne egy expresszvonatot. Hosszában, menet közbe.

Szóval. Pontosan én sem tudom, hogy mi történt, valamit matattam a rendszerbeállításoknál, és ez lett az eredmény. Minden feltöltött fájl elveszett, kivéve az az egy, ami sosem működött. Pompás, nemde? Ja, és azóta sem tudtam feltölteni azt a videót, amely miatt az egész harakiri elkezdődött. Mellesleg ezért (is) Edvárd a hibás, mert őt ábrázolja a felvétel, amely ilyen kataklizmikus hatások közepette NEM került fel.

Rég volt már, hogy klaviatúrát ragadtam, és ma sem feltétlenül tettem volna, ha Hanieszti az este folyamán nem hozza tudomásomra, hogy helyzet van, miszerint olyan bé-filmet adnak a tévében, ami már csak címével (Gyilkos cápa vs. óriáspolip - eredeti címén Mega Shark vs. Gian Octopus) pavlovi nyáladzást vált ki az ilyen csemegékhez nem szokott halandók körében, szóval írhatnék mán róla. Persze lehet, hogy Hanieszti valójában nem is azt akarja, hogy írjak, hanem hogy aztán ő kommontelhessen rá, amire aztán Zalán is fog, és még egy pár ilyen, s kész is a szerelem, mármint kettőjük között. Ez a feltételezés annyira nem légből kapott, mivel Zalán már többször levezette nekem ebbéli elméletét, és sürgette, hogy én bejegyezzek, csak hogy indulhasson végre köztük a kommentrománc - ami, valljuk be, sosem emelkedhet olyan magasságokba, mint a csetszex köztem és Szabó Orsi között, a hétvégén ugyanis ezt egy - és itt tessék megkapaszkodni valami kiálló tárgyba- papírszalvétán bonyolítottuk le egy gyros-, de semmiképpen sem gyorsétteremben. S mivel a kiszolgálás a fenti helyszínen kissé akadozott, szekszuális nedveinket és míves mondandónkat egyaránt bő lére ereszthettük, fűű, netuddjátokmeg, de most hirtelen kedvet kaptam a debreceni történések leírásához is...

Bár a plakát még némi bizalomra is okot adhatna...

De ácsi. Alapvetően értő filmkritikát szándékoztam írni, mielőtt még elkapott volna a szófosás, szóval térjünk vissza a múvihoz, mert lássátok, feleim, érdemes. Sajnos a műremeknek alighanem csak az utolsó harmadába tudtam bekapcsolódni, mert Ház Gergely kalandjait néztem, amíg a beharangozó sms meg nem érkezett. Szerencsére a film megértéséhez nem kell részecskefizikusnak lenni, így én is hamar be tudtam kapcsolódni a film hömpölygő cselekményébe, amit így meg tudok osztani mindazokkal, akiknek nem volt ilyen szerencséjük.

Történt vala még a jégkorszak tájékán, hogy egy igencsak terebélyes cápa, és egy hasonképp megtermett polip -ádáz csatájuk közben- belefagytak egy gleccserbe, ami -tekintve hogy a jégkorszak legjobb tudomásom szerint sem percek alatt következett be- már most előre vetíti, hogy igen mulya állatokról lesz szó. Kétmillió évvel később ezek a mirelit jószágok valahogy mégis felolvadnak, de nem úgy ám, mint a normális halfilé szokott, vagy mint a tengergyümölcse a pizzán, neeem, ezek az izomzsibbadás vagy másnaposság minden jele nélkül elkezdenek leírtani mindenkit a környéken.

A szörnyfilmekből már ismerten a szörnyek megfékezésére adva van ugye a főként baromarcúakból álló hadsereg, illetve a lényegesen szimpatikusabb tudósokból álló maréknyi csoport. Az előbbit a bé-filmek koronázott királya, Lorenzo Lamas, a latino Don "The Dragon" Wilson (akit viszont az ázsiai Lorenzo Lamasként is ismernek) testesíti meg. Lamas művészúr a stabilitás elmozdíthatatlan támpillére, mivel minden filmjében ugyanazt játssza, vagy ha nem is teljesen ugyanazt, akkor viszont ugyanúgy. Jelen esetben is főként azzal van elfoglalva, hogy szúrósan néz, leköcsögöz másokat, és időnként poénkodik, persze nem nagyon, hanem csak úgy lazán maró iróniával, mint ahogy azt az igazi kemény arcok szokták (lásd: én). Ellenfele (a túlméretezett kopoltyúsokon kívül) a jóval entellektüellebb Deborah Gibson, akineki neve nekem sem volt különösebben ismerős, így utána is néztem, hogy milyen egyéb filmben is domborított még a nevezett színésznő. Hát, másban sem nagyon. Vagy ha mégis, kár volt. A nőci csapatát alkotja még annak trottyosodó professzora, meg valami jóarc japán manus is, akit gondolom a biodiverzitás miatt tettek be, hogy legyen elég rassz a filmben - itt jegyezném meg, hogy én alapvetően hiányoltam kedvenc "rossz színészeimet", de a Knézys videó óta tudjuk, hogy ezek nem szívesen merészkednek vízbe. Utóbbi csókáról sajnos nem tudtam eldönteni, hogy ő most halbiológus, vagy éppen egy katonai tengeralattjáró kapitánya, de mint tudjuk, e két foglalkozást a való életben is csak egy hajszál választja el egymástól.

A két fél persze félre kell, hogy tegye nézeteltéréseiket mert a szörnyek eléggé kitesznek magukért: a polip játszi könnyedséggel csápolja le az ellene küldött vadászgépeket, a cápa pedig kettéharapja a Golden Gate hidat, nem mintha bármi különösebb oka lenne erre. Megannyi, a dögök megfékezésére tett sikertelen kísérlet után a nőci kitalálja, hogy eresszék egymásnak a lényeket, jó lesz az. Ezen bravúros ötlet megszülésében segíthetett neki az, ha olvasta a forgatókönyvnek legalább az első lapját, ugyanis már a cím utal arra, hogy itten valami hasonló leszámolás lesz. A szörnyek hajlanak is erre, de előtte még lezúzzák a teljes tengeralattjáró flottát, meg a japó manust is, hogy legyen kit sajnálni, aztán nekiesnek egymásnak, olyan igazi szabadfogású kocsmabunyó stílusban. Aki nem látott még cápát polipot lefejelni (és vica versa), az nem is tudja, mi fán terem az igazi eksön. Kedvencem talán mégis az a rész volt, amikor a polip halálos ölelésbe fogta ellenfelét, aki némi vergődés után leharapta fogvatartójának egyik karját, és odébb úszott. Többször is. Ugyanis a fenn vázolt jelenet legalább háromszor lejátszódott, ugyanúgy. Itt elismeréssel kellett gondolnom a film ötletgazdáira, amiért egy, végtagokban ennyire bővelkedő állatot sikerült találniuk, nyolc csáp egyenkénti leharaptatásával már egészen jól ki lehet tölteni a kilencven perces játékidőt. Mennyivel nagyobb bajban lettek volna, ha a film címe mondjuk Gyilkos Cápa vs. Deák Bill Gyula, ugyanis akkor igen hamar kifogytak volna a mondanivalóból. A két jószág tehát hadakozott serényen, és a néző - sejtve a klimax közeledtét- már tűkön ülve várta, hogy a a szörnyek mi módon oltják ki egymás életét, már ha egyáltalán. Az izgalom a tetőfokára hágott, s pattanásig feszült idegekkel meredtem a képernyőre, amikor a két bestia egyszer csak megdöglött.

... de a film valójában így néz ki.

Így.

Egyszerre.

Minden átmenet nélkül.

ZSENIÁLIS! Mondhatni minden várakozást felülmúl. Extázisom közepette némi megnyugvással vettem tudomásul, hogy előkerült a japán muksó is, aki mégse halt meg, mert nem illik azt. És honnan lehetett tudni, hogy a szerencsétlent tengeralattjárójával egy pár perce taszajtotta a majd' biztos halálba a polip? Nnna? Hát kormos volt az arca, baszomalássan, onnan!. De a hepiend még csak most jő: a nőci és a japó az idilli tengerparton egymásnak örülve megjegyzik, hogy ők ugyan a büdös életbe többet szörnyeknek a közelébe sem mennek, majd sejtelmesen utalásokat tesznek a "Mozart zenéjére úszó cetek"-re, amikor megjelenik mögöttük a trottyos, és közli, hogy valahol az óceánban megint böszme állatokat találtak, most mennek-e, vagy mi van. Hát persze, kacarászik kedélyesen a páros, és mennek is. Vége.

Én mondom, eme filmnek minden másodperce aranyat ér. A színészi játék brilliáns. Amikor hőseink megtudják, hogy a cápa benyelt pár ezer embert, vagy hogy a polip fél perc alatt szétcsapta a flottát és ők az egyedüli túlélők, azt úgy reagálják le, mintha valaki azt jelentette volna be, hogy cukorral issza a kávéját. Persze nem mindenkinek vannak ennyire kötélből az idegei, a megmaradt tengeralattjáró kormányosa (kormány jelen esetben egyenlő 1db joystick, az a Commodore 64-es fajta), midőn egy űberprecíz manővert kell teljes sebességnél végrehajtania a tenger fenekén, felpattan, és pisztolyt szegez a többiekre, mert hát ha a hajó kormányzatlanul baszódik valami sziklához, az még mindig ezerszer jobb, mint ha mindezt kormányozva teszi. Szintén dícséret illeti a film készítőit, hogy nem hagyták magukat a fizika törvényei által a realitás zord sziklájához láncolni magukat: a cápa -hőseink szerint- gyorsabb, mint egy löhajtásos repülőgép, ugyanakkor perceken keresztül képes üldözni hőseink tengeralattjáróját, ha a feszes dráma ezt kívánja. Persze lehet az is, hogy valójában a hajók ennyire pöpecek, mivel a Japán-San Francisco- sarkvidékek útvonalat rövidebb idő alatt teszik meg, mint ahogy más e-mailt küld. Láthatjuk viszont a darwini evolúció és a páratlan alkalmazkodókészség erőit munkálni a filmben, a dögök ugyanis annak megfelelően változtatják méreteiket, hogy éppen mit kell megenni/leölni/kergetni ezerrel. Ha pedig még valakit nem sikerült meggyőznöm arról, hogy a film a kultúra fellegvára, végül kegyelemdöfésként megjegyzem, hogy a döntő csata előtti pillanatokban művelt főhőseink klasszikus költeményeket recitáltak egymásnak, mert a legnagyobb izgalmak között sem szabad megfeledkezni az elme pallérozásáról, meg hát a szöveget úgyis tudja mindenki, elvégre akció előtti eligazításokon gondolom a komplett legénység memorizálja a Shakespeare összest.

A fogászatban is jártas címszereplő hidat helyez a jobb alsó hatosra.

Kedves Eszter! Köszönöm néked, hogy kirántottál tespedtségemből és megmutattad nekem e csodát. Sosem leszek már az, aki voltam...

Némileg megkésve, egy nappal nemzeti ünnepünk után

(amit arról lehetett felismerni, hogy a kereskedelmi televíziók főműsoridőben a Gagyi mami 2, illetve a Godzilla c. filmtermékeket adták le, gondolom, a nemzeti önérzet erősítése érdekében, vagy legalább hogy becsüljük meg magunkat a kies Kárpát-medencében, merhogy nálunk legalább nincsenek kétszázkilós transzvesztoid négerek, vagy ha mégis, nem viszik túlzásba, sem pedig emeletes mutáns sárkánygyíkok, szóval még mondja valaki, hogy Amerikába meg Japánba jólét van hozzánk képest, amikor nincs is, ehun e a példa!)

szóval az ünnep után bennem is felbuzogott a történelem iránti odaadásom, amit bár a silány hétköznapok ólombéklyói a tudatalattimba húznak le alá oda, le, attól az még munkál ifjúi lelkemben. Nosza, számot is vetettem történelmi ismereteimmel, amelynek eredményét olvashatjátok mostan. Tudniillik, én már sihederkoromban, az egri Pásztorvölgyi Gimnázium nebulójaként is megvillantottam azon képességemet, hogy a történelem kusza forgatagából kiemeljem a lényeget, meglássam a rejtett összefüggéseket, és alapvetően olyan dolgokat jegyezzek meg, amiket más soha. Noha fogalmam sincs, mikor volt a nándorfehérvári csata, mit csináltak a jakobinusok -már ha egyáltalán-, továbbá hogy mi történt azon időperiódusokban, amelyeket nem ölel fel a Belga együttes királyos száma, azért hiszem, hogy gimnazista tanulóként a nagybetűs Lényeget (na jó, most csak a kezdőbetű volt nagy) szűrtem le történelmi tanulmányaimból, és mindig átláttam az elásott kutyán.  Íme, egy kis ízellítő, képekkel.

Az első szemelvény a boldog békeidőkből, amikor még vicces volt a tankönyv képeit firkálni és kiegészíteni. Beh jó is volt az...

Az első népképviseleti országgyűlés megnyitása, avagy -közismertebb nevén- a "Rakkendról kiáltvány". István főherceg az első felelős magyar kormány megalakításának alkalmából bejelenti, hogy "Rock and Roll!". A kiáltvány sikere ellenére nem mindenki helyesli azt.

Valamivel ezelőtt akadhatott meg szemünk a Napkirályon is. Osztálytársaimmal együtt engem is lenyűgözött, és még inkább megrémített az a magabiztos elszántság, amellyel Lajos király a -kétségkívül feminim és ratyi- harisnyáit, közismertebb nevükön cicanadrágjait viselte. Hamar el is terjedt körünkben a 'XIV. "Cica" Lajos' elnevezés, illetve, mivel angolosok valánk, a 'Pussy Louis, the fourteenth' is. Hogy ezen nevek nem voltak megalapozatlanok, most egy teljes képsorozatot közlök a divatsérült uralkodóról, okulására az utókornak:

Szintén egy gimis történelemóra utolsó perceiben firkantotta fel hőn szeretett tanárnőm a "Japán taktika - 86. oldal" feliratot a táblára, örökre megváltoztatva az életem ezzel. Ez a mondattöredék ugyanis kitörölhetetlenül beégett agyi szinapszisaimba: bár szerintem soha sem néztem utána, mi is volt a japán taktika, ha egy éjszaka álarcos KGBs füldönkívüliek törnek rám, akik sugárpisztollyal és anális beültetéssel fenyegetőzve igazságszérumot fecskendeznek a vénámba, és ugyanezt a kérdést firtatják, nekik sem tudok mást mondani: "Japán taktika? 86. oldal."

Persze lehet, hogy jobb is, hogy ez titok maradt előttem. Elvégre ki tudja, mi is lehetett a 86. oldalon???

Végezetül álljon itt egy kis anekdota arról, hogyan került be az Ossian énekese a legnagyobb magyarok arcképcsarnokába. A reformkorról tanultunk éppen (melynek során megdöbbentően ritkán került említésre a vegetáriánus ételek elkészítése), s szóba került Kossuth Lajos (a tiroli remete -Ugye, Edvárd?) és Széchenyi István szembenállása, illetve, hogy a kor őket a "Szív és Ész" emberiként tartotta számon. A sors fintora, hogy akkoriban jelent meg az Ossian együttes "Titkos Ünnep" c. albuma, amin az egyik szám A Szív és az Ész címet viselte. Egy órán ezért jelentkeztem is, mondván, hogy utánanéztem a hangzatos elnevezéseknek, és a fenn nevezett államfikat Paksi Endre korabeli politikus-költő nevezte egyszer a Szív és az Ész emberének, van is erről egy idézetem... Gyuráki Petya haverom (aki akkortájt szintén járatos volt Ossianos ügyekben) egy tipikus "Nem vagy te normális!" tekintettel rángatta a karom, és próbált visszatartani, amikor a tanárnő kihívott a táblához, hogy felírjam az idézetet, ami így hangzott:

Szív és az Ész
Egy józan, egy merész
A kettő párharcából
Dől el, merre mész

Petya a hitetlenkedéstől tágra nyílt szemekkel nézte, ahogy a dalszöveg utolsó betűi is a táblára kerülnek, és döbbenete csak fokozódott, amikor tanári dicséretben is részesültem áldozatos kutatómunkám miatt. Végül pedig oktatónk kiadta az utasítást, hogy eme frappáns idézetet mindenki írja fel magának, érettségin még jól is jöhet...

Így történt, hogy egy napfényes tavaszi napon Ossian szöveg került osztálytársim füzeteibe. Utólag is köszönöm Neked, Endre. Akkor naggyá tettél, hadd viszonozzam most ezt, amennyire tőlem telik.

Szív és Ész között... itt a helyed, Endrém!

A cím csalóka, ugyanis ma nem Edvárdról lesz szó. Legfeljebb csak egy kicsit. A képeket ugyanis ő készítette fotómasinájával, valamint ő volt, aki elküldte nekem azokat, dacolva a „Tömörítés” és „Fájl csatolása” opciók kíméletlen démonaival, ami Edvárdunknk számítástechnikai adottságait ismerve legalább akkora elszántságot és vakmerőséget feltételez, mintha Leleményes Odüsszeusz egy óvatlan pillanatban megdugta volna a vele kekeckedő Szkrüllát és Karübdiszt. Ennek ellenére a poszt nagy része nem róla szól. Hanem...

Zalán, Zalán, te mindenem...

Öt éve már annak, hogy elragadt a végzet

Szebb jövendőm felé vakon lépegetni,

S rólam, mint egy csuhás vándorról a rongyok,

Lehullott a német, s megmaradt a Sterby

Lehullott a német, maradt a

Sterbinszky.

Most véres-sáros út imbolyog előttem,

Rajta csak rút kövek és gyilkos kakasok

A köveket még csak általlépi lábam,

De ha a kakas csíp, én akkor meghalok.

De ha a kakas csíp, tudom, hogy

Meghalok.

Nem fűtenek már az ifjonti tivornyák

Számban ecet a bor, savanyú a sör

Hiába ölelnek jobb-rosszabb cimborák,

Egyetlen barátom van már csak: a tükör.

Barátom, szerelmem egy van csak:

A tükör.

Angolul tanít most Kodály-zsidó gyerek

De szám csak szittya-kun átkokat köp elém,

Mellettem drabális, gólyalábas Edvárd,

Hozzá közel az ég, de a szebb vagyok én.

Hozzá közel az ég, s szebb vagyok

Nála én.

Dacára száz kínnak, elmém még tündököl

S szívemet nem hatja sem csalás, sem ármány.

Ki ellenem érvel, igazra nem talál:

Úgy fosom én a szót, mint tüzet a sárkány.

Mert úgy fosom a szót, mint tüzet a

Sárkány.

Nem tisztellek téged, te senki Petőfi,

Szódra nem hallgatok, Vörösmarty Mihály:

Pennáitok nyomát tán többen ismerik,

De Csanakon régen én voltam gólkirály

De Csanakon csakis én voltam

Gólkirály!