Paliblog

Na nem mintha nekem bármiért is bocsánatot kéne kérnem. Az asszon'nak hallgass a neve, én meg tartom magamat a korábbi véleményemhez. Ugyanakkor Bálintról elnevezett szerelmetes nap volt tegnap e, és ilyenkor illik valami kedves verset összeütni, hogy hadd örüljék a fehérnép, legalább egy évig megint nyugiban van. Ja, és nem mellékesen a múltkoriban számolgattam, hogy 84 hosszabb-rövidebb bejegyzés született idáig, és a százat meg jó volna elérni valamikor, így aztán minden feltöltött frincfranc számít. A következő már jobb lesz, szerintem. Addig is: vers. 

Szabina, Szabina, Ughy, te Szabina!

Nevedre milyen jól rímel a pi…ta.

Mert olyan vagy te is, mint e görög lepény,

Egy ezer ízben ázó, nyúlós főnyeremény!

Fel nem sorolhatom, mit imádok benned,

Ha lépcsőn mész előttem, nézhetem a segged.

Szeretem, ha orcád édes pírtól vörös,

Hogy kedves vagy hozzám, s csak ritkán vagy büdös.

S oh, hogy milyen buján tudsz rám kacsintani,

Valahányszor éppen kell neked valami…

Pedig elpihennék kebleidnek halmán,

Hisz ezerszer jobban szeretlek, mint Zalán

(Aki, most, gondolom, a nevét hogy látja,

Ezerrel magyaráz, be nem áll a szája,

És rímtechnikámat becsmérli, mert szokta,

Persze jobbat nem tud, mert „Ő novellista”,

Szerinte művészi az, hogy „az apáca

Halála fonalát a szekrénybe zárja”,

S miután soraim végig elolvasta,

Most annak reklamál, aki éppen hallja)

Felolvasol este, az meg tán művészet,

Én lekések róla, aztán hülyén nézek

Talpig díszmagyarban, virággal kezemben,

S ezért talán mással henteregsz helyettem.

És hogyha elmegyek, abban sincs köszönet,

Mert bár okos arccal végig csak figyelek,

Pár év múlva már majd csak arra emlékszem

Hogy együtt ürültünk akkor a wécében...

Kedves István!

Ezt a posztot nagyrészt neked dedikálom, mert kérdésed - t.i. hogy „mikor iszunk mán” – komoly folyamatokat indított el a tudatalattimban, amelyek egy olyan álomban kulminálódtak, amely után egy valamire való álomfejtő vagy pszichiáter is megnyalná az összes sztetoszkópját, márpedig nincs nekik sok.

Csajozós jelmezötlet farsangra, már ha az álmomnak hinni lehet. Szerintem nem.

Szóval az történt, hogy Istvánnal söröztünk, Egerben, a Tűzszék (valamilyen –szék volt, az tuti) kocsmában. Hol itt a csavar? – hördül fel az olvasó, mert ez a mondat semmi fantasztikumot nem hord még magában, és igaza is lenne; de kuss, most én beszélek. Szóval söröztünk, méghozzá farsang vagy helovín alkalmából, gondolom én, mivel sokan viseltek jelmezet, pl. István is. A választott ancúg mögötti logika szerintem briliáns volt: ha Romángergő a való életben biztonsági őr, akkor az effektíve zsaru; ugyanakkor Istvánunk, aki meg adattári mérnök, és az országutakat járja, valamint böhömnagy autóknak szabja meg, hogy merre mehetnek, no, ő meg akkor kavboly lészen. Öltözéke kábé hozta is az ovis farsangok színvonalát, már ami a tiritarka inget, nyomott kalapot és a vagányul nyakbakötött úttörőkendőt illeti, ugyanakkor legjobb emlékeim szerint a baltaarcú cowboyoknak nem védjegyük a náci karlendítés. Márpedig Istvánunk valami hasonló, suta zígheil-féle mozdulatokkal operált, amikor az este folyamán a lyányoknak akart imponálni, kevés sikerrel. A kiszemelt nőszemélyek ugyanis nyilvánvalóan túl fiatalok voltak még ahhoz, hogy értékeljék a náci-cowboyba oltott adattári mérnökség szépségeit, mivel ők még erősen a Pokemon-és-más-japán-baszomságok vonulat hatása alatt voltak. Ezért öltöztek többen közülük Pikacsunak. Tették mindezt úgy, hogy összeálltak párokban, magukra terítettek egy ocsmány, sárga pokrócot, feltettek egy hatalmas karton pokemon maszkot, amiből effektíve csak a két pár láb látszott kis, és voila! Pikacsu. Elég horrorisztikus volt, ha engem kérdeztek. Ezen álomjelenet végén én már éreztem, hogy ezt a terjedelmes baromságot nekem meg kell örökítenem az utókornak, ezért távozásunk után megkérdeztem Pistit, hogy hol is voltunk, mire ő készségesen mondta, hogy „Tűzszék, tudod, ahol régen a DETT volt!”. Japersze, válaszoltam én, és csak jóval később jutott eszembe, hogy fogggalmam sincs, mi a franc az a DETT. Szóval ha rajtam múlik, sosem fogunk visszatalálni ebbe a sörözőbe, amit viszont az egri Pokemon baráti kör szerintem nem is bánna annyira.

Más, de még mindig tegnapi álom. Egy páran tudjátok, hogy én tulajdonképpen –a látszat ellenére- szakdolgozatra készülök, amelynek konkrét címe még mostsenincsen, de az idegenek szerepét, szimbolikáját és reprezentációját (mert ezek szép szavak, okos szavak) kívánja taglalni a a Sci-Fi berkein belül. Ehhez olvastam a „Starship Troopers” c. könyvet a napokban, ami kétségkívül mély nyomokat hagyhatott bennem. Történt ugyanis, hogy nagyanyám kertjében bóklászva egy hangyabolyba botlottam, amiben a hangyák között élt egy lótetű is, én pedig rögtön levágtam a szitut, miszerint a lótetű kikémlelte az emberiséget, a hangyák meg támadni fognak, nosza, megelőző csapást rájuk izibe! A hangyaboly széttúrása (és az emberi civilizáció megmentése) közben arra gondoltam, hogy miért nincs egy, a könyv eseményeit a már létezőnél hűebben követő filmfeldolgozás, aztán lett, ami tetszett is egészen a végéig, de amikor az utolsó jelenetben egy tengerészgyalogosnak öltözött hobbit dobott gyűrűt egy vulkánba, na akkor egy kicsit dézsvűm lett és megkérdőjeleztem magamban a film alkotóinak az eredetiségét.

Sajnos az álom többi része már homályba vész, de szerintem már ez is bőven elég lenne egy beutalóra egy barátságos, köpenyes emberekkel teli intézetbe. Ja, és még valami: István, egy hét, és iszunk!

Kedves Olvasóim, Barátaim, Ismerőseim, azaz kedves prolik! Élménybeszámoló következendék.

Utasítások a képhez, ami csak illusztráció: úgy nézzük, mintha a négy csaj közül három pasi lenne, meg máshol, továbbá asztal nélkül. A többi kábé stimmel.

Az van, hogy voltam felolvasóesten a múltkor, Szabina meghívására, és tanulságos volt, de az ám! Kezdjük ott, hogy aznap este (és itt következik az Eszter szerint elmaradhatatlan kakis vonulat) már erősen wécézhetnékem volt, de mire visszaértem az albiba, a lakótársaim közölték, hogy jahát víz az nincsen, csőrepedés viszont van, na nem nálunk, hanem a farmerüzletben alattunk, akiknek így viszont vízből van több, mint egészséges. Ha eddig egy percig is kétséges volt, hogy megyek-e ama nívós eseményre, az újonnan szerzett tudás gyors elhatározásra sarkallt, elvégre: felolvasóest=kakilehetőség, bár ez nem ilyen egyszerű persze, és egy művész se vegye magára. Nem csoda, hogy a helyszínre érkezve (valami ándörgráund ártkávézó) rögtön a legkisebb helyiséget vettem célba, ahol kiderült, hogy itt H2O ugyan van PaPIr viszont nincs, de ezt megoldhassuk. Jegyzem meg, valaki vicces kedvében ott az „urak” fülke belsejében kitett egy „hölgyek” címkét, hogy ezzel mentális kétségek közé sodorja az amúgy is szorongatott helyzetben lévő alkalmi vendéget. Próbáltam hát titokban és gyorsan működni, valami csajszi mégis rámkopogott, akinek én visszamorzéztam, hogy ne ide mán, héló! Csak később tudtam meg, hogy maga a Művésznő, Életem Értelme zargatott eme kényes ciklusomban, és hogy ő pisált utána csobogósat a szomszéd fülkében; új, eddig soha nem tapasztalt magasságokba röpítve ezzel kapcsolatunk szintjét. És ez még csak a kezdet, feleim!

Mert az est maga csak ezután kezdődött, midőn a művészek, majdnem négyen, felolvasták míveiket egy olyan mikrofon segítségével, ami csak háromszavanként működött egy sort, hogy ezzel is a rapszodikus létbizonytalanságot hangsúlyozza ki művészileg, gondolom én. Leszögezném már most, hogy Szabina volt a legjobb, a három srác még csak meg sem próbálkozott vele, hogy dekoltált felsővel és csini szoknyával magukra irányítsák a figyelmemet. Hiba. Megtudtam továbbá (és itt kritika következik), hogy az ifjú költők nem feltétlenül előadóművészek. Szó se róla, megannyi jó gondolat hangzott el az előadásaik folyamán, de valahogy az egész monotonitásba hajlott, amit –szerény véleményem szerint- nem úgy kell ellensúlyozni, hogy minden sor végén hatásszünetet tart az ember. Pedig vót ilyen. Továbbá tudom, hogy ez régóta vesszőparipám, kábé hároméves korom (és a „Kukuríkú, megszólalt a kiskakas” óvodai farsangra betanult performansza) óta, de:

Minden versben legyen rím,

Mert ha nem rímel a vers,

Akkor az nem vers lesz már,

Hanem szerintem inkább másvalami.

Bennem a hiba, tudom. Nem értettem én mindent, az a igasság. Pl.: a felolvasóest 4, azaz (3-1)² emberrel volt beharangozva, és bár egy idő után én már direkte figyeltem a középső srácot, hogy az megszólal-e, vagy csak ül ott Szabinám mellett -a fene a jó dolgát- , de az állta a sarat, és nem mondott semmit. A közönség nagy része viszont műértőkből állott, kedvencem az az ürge volt, aki határozottan bólogatott valahányszor valami olyasmit hallott, ami neki tetszett. „A szerelem aranyszín ördöglakat.” Az, az - helyesel emberünk. „A fájdalom lomha ködként hull a sűrű avarra”. Úgy, pont úgy, ammá igaz – bólogat a Műértő, és okos tekintetét körbehordozza a hallgatóságon, hogy más is érti, pontosabban érzi-e. Hát biztos. Én azt tudom, hogy a felolvasóesten kábé egy tagmondat hangzott el angolul, az is rosszul. Ez persze rögtön lerántotta a szférák zenéjére andalgó elmém a rideg valóságba, agyam kíméletlenül ráfókuszált erre a hangyapuki mértékű, triviális hibára, amit szóvá is tettem, akkor is, most is: Szabina, az passzív kellett vón, hogy legyen.

Jah, és a kedvencem: a szünetben a hátam mögött ülő csajszika csicseregve megjegyezte, hogy: „Jaj, de szupi végre intellektüel emberekkel találkozni!”. Arany kiskutyám, mennyire igazad van! A sok barom csak él bele a nagyvilágba, oszt még csak nem is intellektüelek közbe’, hát netuddmeg, ma reggel is megyek az utcán, jött velem szembe egy nő; nem azért, de én rögtön láttam rajta, hogy ez nem intellektüel; fú, legszívesebben le is köpdöstem volna helyben, de kár ezekre a nyál, baszomalássan.

Szóval, kedves laikusok, így néz ki egy felolvasóest. Szerintem Szabina a következőre már nem fog meghívni, de ha kinyomozom, hol van, én úgyis elmegyek, elszavalom nekik az Óda a kakimhoz-t, hogy "így kell írnyi, kutyaütők!", s ha imígyen belekerültem a kortárs magyar irodalom szakmai belharcoktól terhes világába, palotaforradalmat kezdeményezek, amíg a féltékeny riválköltők pennáikkal halálra nem sebeznek egy elhagyatott sikátorban, s otthagyják hűlő tetemem a rideg fővárosi éjszaka plakátmagányában úszni, csak hogy Edvárd egyik fészbúkos hozzá mellészólását idézzem, mert miért ne.

„Ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy.” Szép mondás, igaz mondás. Rohanó világunkban, ahol a globalizáció már annyira előrehaladott, hogy szinte felszámolta az országhatárokat, (annyira bezzeg meg nem, hogy egységesítette volna a nyelveket) nos, elengedhetetlen, mondhatni létkérdés, hogy az ember anyanyelvén kívül még valami máson is össze tudjon veszni a sok barom külföldivel. A nyelvtudás, továbbá a nyelvtanulás így szintén magától értetődő, mindennapos dolog kellene, hogy legyen, de lássuk be, ez koránt sincs így. Van is erről egy kedves anekdotám:

Harmath S. Zs. Péterrel és Németh N. H. Edvárddal folytattam egyszer beszélgetést a nyelvtanulás fontosságáról, és megemlítettem, hogy én korábban úgy gondoltam, hogy az angolkisasszonyoknál biztosan tanítanak angol nyelvet is, már csak nomen est omenből kifolyólag, de egyébként is – holott ez nem feltétlenül van így. Bohóságomon mulatva Péter megjegyezte:

-Ez olyan, mintha (Németh) Edvárdról feltételeznénk, hogy beszél németül.

Ezen mindketten jót kacagtunk, Edy viszont az őt oly gyakran jellemző ködös tekintettel nézett maga elé, majd amikor már látszott, hogy nagyon nem ért valamit, megkérdezte:

-Miért, én a németkisasszonyoknál tanultam?

Persze egy nyelv elsajátításához ismernünk kell annak szerkezeti sajátosságait, nyelvtanát, és legfőképpen szókincsét is – ez utóbbiban segíthetnek a szótárak, amelyeknek jelentős részét már online formában, pár kattintás után is elérhetjük. S noha a SZTAKI esetében is van esély arra, hogy a fordítandó szövegre valami emeletes marhaságot kapunk, ez azért korántsem biztos -  és ezt a hiányosságot kívánta pótolni a Németh Edvárd-Töreki Zalán páros, az angol félrefordítások pápái és toniblerjei (lásd a  képet), midőn megalkották minden szótárak legmegbízhatóbban fasságot író mintapéldányát, melynek címe:

Németh-Töreki: Félrefordító Angol Szótár (igen, össze lehet olvasni a kezdőbetűket)

(a szótár az edv és a zal rövidítéseket használja, hogy különbséget tegyen az edvardiánus és zalanisztikus fordítások között)

An off-wall murder comedy farce: (edv) A falon túli gyilkos távolság.

Asia minor: (zal)  Középkor. Update múlt hétről: „Jóvan, ezt még akkor mondtam, amikor nem tudtam angolul. Most mit jelent?”

Bullseye: (edv) Bika… bika mi? Bika simogatás? Csapás? Bikaütés! Hanem? Izé, viszketés? Zsibbadás? Bikaszar? Ülő Bika!

Carry you home: (zal) Carry, menj haza!

Come what may, this is our town: (zal) Valaki májusban a városunkba jön.

From the red skies of the east: (zal) A kommunisták keletről jönnek.

I'm forced to agree with this young lady. Keeping that dagger in hand makes no sense if she were guilty of using it - but unsuspecting in the dark, she wouldn't even know that it was a bloody dagger till the lights were restored!:  (edv)  Félek harcba szállni a kis hölggyel. úgy tartom érzék nélküli kezeinkkel az ásást probléma nélkül végrehajthatjuk rajta. De az átláthatatlan sötétségben fogalma sem lesz róla, hogy ez egy véres ásás, mert a lámpát lekapcsoltuk

Journeyman: (zal) Újságíró

Knockout round: (edv) Koppanásra kinyitás

Skip: (edv, főnév, fogalom) Def: azok a szöveges átvezető részek, animációk, amelyek a startlapjátékok.hu oldalán fellelhető flash játékok történetét, esetleg instrukcióit hivatottak felvázolni. Használata: „Mér olvasod el a skipeket? Én sosem szoktam.”

The good that men do will parish with the bones, but the evil that men do lives on: (zal) A jó emberek a párizsi hídra mennek, de a pokol emberei benn élnek.

Unforgiven: (edv) Elszalasztva (zal) Odaadatlan

Watchmen – (zal) Időember

Where do we go now? : (edv) Az idő elvonult, velünk együtt.

While the lights were out: (edv) Miért van odakint olyan világos?

Wicked: (zal) kipihent. Mert a hétvége az víkend, akkor meg pihenni szoktak, nem?

Womanizer: (edv) Nőnéző. Mert benne van az eye, nem? (Nem- a szerk. ) Akkor Kislánymegpillantó.

Wuthering heights: (edv) Magas időjós (értsd: Aigner Szilárd – a szerk)

Végül pedig álljon itt néhány fontos, a mindennapi életben nélkülözhetetlen társalgási kifejezés, illetve ezeknek az angol fordítása:

Az anyád egy halőr – (edv) Your mother is a fishwatchman.

(Jézus) vért verejtékezett – (edv) He is nasty with bloody.

Edy, ne nézz a napba! – (zal) Edy, don’t cheese the sun. Most miért? A fényképész is azt mondja, hogy csíz, ha azt akarja, hogy nézzünk oda!

Mit láthatunk a képen?

A: A Sarudi Let'sz-szesz-densz hagyományőrző kedélytánctársulat egy jobbik pillanatát, mikoris a performőrök olyan gyorsan mozognak, hogy lepattan róluk a fény. Teszik mindezt a Kerekes Band valamelyik nótájára, de ez tökmindegy, mivel a hang meg elpárolog, mire a fülükbe érne, ezért a performansz sajátosan spontán, ősösztönös jelleget kap. Szaguk viszont biztos van, ezért ne hajoljunk túl közel a monitorhoz, mer' sose lehet tunni.

B: Transzcendentál táltossámánok éves baráti gyülekezetének élménybeszámolóját, a Kanálhajlító Szent Gellerről elnevezett "Uri Murit". (Csörgheő Csuli vagyok, az apád istenit!) A bal oldalon látható spiritualista éppen azt demonstrálja, hogy térdtől lefelé el tudja halványítani a lábait, miközben jobb karját -ami a vele szemben elhelyezkedőknek viszont balra van- néhány praktikus mozdulattal belemontázsolja a háttér díszítőelemeibe. A közönség helyeslően ujjong és reprodukál.

C: Epilep Szilárd fotográfus, a "manuálrapid fotóművészet" méltatlanul mellőzött megalapítójának egy képét, melynek címe: "Falon lógó fütyikkel díszített szobában három izé csinál valamit, a szekrényen viszont van egy kabát,egy Hörcsög-felügyelős munkavédelmi sisak, meg még valami, ami szerintem egy Volán menetrend, de már nem emlékszem". Epilep úr sajnálatát fejezte ki affölött, hogy a háttér elemei jelenleg nem sugározzák azt a dinamizmust, amit az elülső csoportos kompozíció, de majd dolgozik az ügyön, és a jövőben több Kevertet és S-budget (ejtsd:Es Bugyé) szeszesitalt fordít majd innovációs célokra.

D: Minket, részegen, kétezernyócba, ami kábé az utolsó faja szilveszter meg januármásnap volt, ebugatta!

... s nyájtenger felette.

A nyálam, a nyálam,

Nem különb ő nálam,

Sőt, ő szinte részem,

Mindig velem lészen.

Itt lakik a számban,

E szűkös szobában,

S fogaimat óvja

Gyerekkorom óta.

„Nem túl hálás dolog”

-biztosan így morog

Ki őt nem ismeri,

De ő mindig hepi:

Nem vágyik ő többre,

Mint hogy fusson körbe,

S akármit étkezek,

Azt ő lágyítsa meg.

Ha több nyálam lenne,

Veszendőbe menne:

Köphetném naphosszat,

Ki mond rólam rosszat,

S aki méltó arra,

Végig lenne nyalva.

De mert nyálam véges,

Használata kényes,

Drága kis valami,

Be kell hát osztani.

Előnyei sorát

Nem fokozom tovább.

Érdekel a nyálam?

Kóstold csak meg bátran!

Az év vége felé az ember hajlamos számot vetni a múlttal és levonni az élet nagy tanulságait. Én például azt vontam le, hogy az élelmiszereken a szavatossági dátum nem azért szerepel, mert valakinek a sógora a nyomdában dolgozik és barterban megoldják. Nem, a kéthetes tejföl csakugyan nem jó, vagy legalábbis elfogyasztása bizonyos nem várt következményeket von maga után. Esetemben ez azt jelentette, hogy csak részleteiben élvezhettem azt a disznótort, amire hivatalos voltam. Csak a pörzsölés alatt kétszer tettem tiszteletem a wécén, és a belsőmben dúló többfordulós bajnokság (rohadvány tejföl vs.kétségbeesett enzimek) hatására a későbbiekben sem tudtam úgy koncentrálni a torra, mint ahogyan azt egy turcsiorrú sertésjószág rituális lemészárlása és önnön magába töltése megérdemelné. Szilveszterre viszont rendeződni látszottak belső ügyeim, így jó kedvvel, bőséggel búcsúztathattam a Család évét.

Erről egy kicsit bővebben: a történelem kezdete óta a jósok, mágusok, asztrológusok, meg akik még a felsoroltakhoz hasonlóan unják magukat, örömüket lelik abban, hogy az éveket élőlényekhez, vagy fogalmakhoz társítják, mert így misztikusabbnak hangzanak, ami kafa (lásd: vízöntő éve, tigris éve, meg ilyenek). Hasonképpen gondolkozik Szűcs „Kippijú” István, aki szintén előszeretettel jövendöli meg,  hogy mi lesz a tuti jövőre. További hasonlóság a letűnt idők jósai és Istvánunk között, hogy azok is csillogóan fátyolos tekintettel, összefüggéstelenül hadarva, módosult tudatállapotban jövendöltek, de esetükben ez azért van, mert egy felsőbb hatalom ujja érinti homlokukat egy pillanatra felnyitva az univerzum rejtelmeit, míg Pisti rendszerint csak részeg, és úgy tolja a vakert. 2008. a buzulás éve volt, 2009. a családé (ami azt illeti, egy Doktor House reklámszünetében egybe is keltünk nyáron), 2010. pedig, feleim, az erekció éve lesz, már ha hinni lehet Minden Kocsmák Pergőbeszédű Prófétájának.

Ilyen kilátásokkal vágtunk neki a Szilveszternek, és az elmúlt évek viharos bulijaihoz képest igen szolidra sikerült.(Lásd: „Gergő beiszik cefetül, elalszik a wc-t ölelve, majd a mentősök hánytatják a sarokkádba, de inkább mellé, mindeközben az érdeklődő közönség virslit majszol, ergo: jó ebédhez szól a róka” – mozdulatsor.) Ehhez hozzájárult a Békafütty söröző vadonatúj, és kétségtelenül hatásos vendégmennyiség-csökkentő fogása, ami a hangtechnika fröccsel való leöntéséből, majd az ebből adódó zenementes periódusból áll. Át is helyeztük székhelyünket a Sorompóba, ami régen rockkocsma hírében állt, de ahol egy perc után lekeverik a Wasted Yearst valami borongós Presser számra, mert a nagyérdeműnek táncolhatnékja van újévkor, az a hely nem biztos, hogy méltó eme címre. Volt szerencsém viszont megismerni Bettit, a „metálsirályt”, aki nevét karakteres nevetésével érdemelte ki, csakúgy, mint az én csodálkozó/tanácstalan pillantásaimat is. Az előbb már borongtam azon, hogy a régi idők háromnapos szilveszteri bulijai már a múlt setét ködébe (vagy legalábbis alkoholgőzébe) vesznek - nincs már pár percenként pezsgővel koccintás Attilámmal a Ponyvaregény közben, amit csak egy szolid hányás szakít meg röpke időre a niggerhullatárolós résznél, hogy csak egy példát említsek – s különben is, röpke ifjúságunk kacér kondenzcsíkot húzva maga után inal el az évek lócitromos országútján. Ezért ha „Boldog Január Másnapot!” köszöntés helyett most hajnalban hívogattuk telefonon azokat, akik minden bizonnyal ennek örültek is nagy erőkkel.

Pár óra szundi, majd ébredés Timcinél, akinek a kezét ezúttal is csókoltatom az apdétes sültszalonna/kolbász kombó miatt, mert az jó volt. Maradéktalan dicséret mégsem illeti a lányokat, mert bár arra láthatóan készültek, hogy István reggel két kiadósat is fog kakszizni, de arra már nem, hogy még egy harmadikat is szeretne, és papírilag nem tudtak megfelelni a hirtelen támadt kívánalmaknak. A hangulat így kissé nyomott volt és szorongással teli, érted, de aztán hallgattunk Baby Dollst, ami továbbra is Magyarország egyetlen, s következésképpen legjobb leszbi-punk csapata (akiknek Pisti rajongói klubbot szeretne alapítani, mert ő még nem tudja, hogy az igazi leszboszorknyok nagydarab, szőrös vádlijú teremtmények, akik trikóban sörözve nézik a meccset), ami nem is csoda, hiszen olyan morálisan releváns témákat feszegetnek, mint hogy nekik nő kell, értsük meg, nem pasi, továbbá hogy lóf*szság a ház*sság.

Ezekkel a magvas gondolatokkal kívánok most mindenkinek Boldog Új Évet, és még megjegyezném, hogy idén is lesz legénybúcsú, érted, apám; legénybúcsú!!! Dudák! Dudák! Töm-töm! Iszunk, dudák, berúgunk, dudák, kizárjuk Rolandot, jó lesz! Legénybúcsú!!! Ja, meg valaki házasodik is.

(Ja, és megtanultam használni a linkek opciót, úgyhogy ott vannak balra, e!)

Majdnem.

A következő vers már napvilágot látott a fészbúkon, ez viszont egy átdolgozott, bővített kiadása annak. Kétségkívül nem olyan lélegzetvételű, mint az "Óda a kakimhoz", de felmerül a kérdés, hogy érdemes-e igazán nagy lélegzetet venni a kakinál. Ha fellőttem ezt a bejegyzést, megyek, és kipróbálom.

Kék vers

Szép a kék, kész a kép,
S állítom példaképp:
Kék az ég, s fogkefék,
Tó jegén a szűk lék,
Az áfonyás piték
Negatívon a csibék.
Türkíz szín a nyakék,
Az asztalon a fazék,
Matchboxon a kerék,
Farmertól a fenék,
S alattam a szék.
Hogy ha fest, kék a pék,
S a rendőrök (a hülyék),
Az űrrovarszörny-peték,
A bálnán a derék,
Az Égből Pottyant Mesék,
S a lerúgott vesék,
Festéket nyelt kecskék,
Otthonkás menyecskék,
Tampon-reklám bigék
Öntötte folyadék.
Ilyen színkeverék
Szemem, ha beverék
S néhanap a tevék.

(Bár ha tevéd a kék,
Biztosan nyomorék)

Utóirat: ja, mielőtt még elfelejteném (valójában már elfelejtettem, mert ezt a toldást a bejegyzés postázása után adom hozzá): Harmath Zs. Péter maga is indított egy blogt a napokban, ami alig leplezetten próbál az enyémének a nyomdokaiba lépni. Nézzétek meg sokan, mert ha elég magas lesz a látogatottsága, akkor Petit a szülei nem adják el lappföldre szánhúzó kutyának egy kiadós miskárolás után (vagy legalábbis most még ezt mondják neki). Erről van szó, e : tulfutottunk.blog.hu