Ma a vikingregény harmadik, befejező részének kellett volna felkerülnie. Mivel azonban Harmath Péter Sándor megfeledkezett az én saját két dolgos kezem által rajzolt illusztráció beszkenneléséről, így őt kell leköpdösni a hiányosság miatt. Helyette itt van ez:

A Brown Cow Company egy része. érdemes megfigyelni a kép spontán szimmetriáját, ami úgy válik nyilvánvalóvá, ha a monitort az oldalára állítjuk. Vagy úgy, ha megdöntjük a fejünket oldalra, de szerintem a monitoros megoldás viccesebb.

Múlt hétvégén Veszprémbe látogatott az egyetem angol tanszékének drámacsoportja, a Brown Cow Company (Barna Tehén Színtársulat). Az évente megrendezésre kerülő Angolnnyelvű Drámafesztiválnak idén először adott helyet Veszprém a már hagyományosnak számító Debrecen helyett, s bár a fesztivál a pénzhiány miatt némileg szerényebb keretek között zajlott le, ez az előadások színvonalán és a csapatok lelkesedésén mit sem változtatott. Egyetemünk csapata kiváló eredményeket ért el, a „Tehenek” elhozták a legjobb produkciónak, a legjobb darabnak és az idén debütáló „legjobb beszélt angolnak” járó díjakat, Császár Zita pedig a legjobb női mellékszereplő címet nyerte el. Csapatunknak ez az esemény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy szakértő zsűri előtt is bemutathassa a hónapok óta csiszolgatott „The Dining Room” című darabot, és hogy szorosabbra húzza kötelékeit mind a csapattagok között, mind más egyetemek hasonló drámacsoportjaival. Vasárnap délután a Brown Cows kissé megfáradtan ugyan, de tapasztalatokban és élményekben bővelkedve térhettek haza, ahol is a büszke családtagok és a jól megérdemelt pihenés várta őket. Szép volt, bocik, így tovább, avagy stílszerűen: Go Cows!

Na. Most pedig szeretném nyomatékosan megkérni Zoli anyukáját, hogy ezt a bejegyzést ne olvassa tovább. Innentől már nem lesz semmi érdekes, humoros, vagy éppen az emberiség épülését szolgáló információ. Tényleg. Továbbá Zoli is nagyon szomorú és csalódott lenne, ha Ön az alábbi sorokat is elolvasná. Véleményem szerint egyetlen magára adó szülő sem tenné ki gyermekét efféle megrázkódtatásnak. Megértését előre is köszönöm!

Elnézést a közjátékért. A fönti élménybeszámoló informatív, választékos nyelvezetű, pozitív hangvételű, és valljuk be (Antal Zsolt után szabadon): szar is. Az efféle firkálmányok eddig sem férhettek meg a Pékf*sza profilja által szabott magas színvonalával, és a jövőben sem fognak. Éppen ezért a fenti írás csak azért került fel a blogra, hogy kontrasztba kerüljön a Pékf*sza olvasói által megszokott és elvárt nagy relevanciájú, szórakoztató és tényfeltáró írásokkal, mint amilyen a következő is, e!

Botrány!

Tehéncsorda dúlta fel Veszprémet!

A magát csak Brown Cow Company-nak nevező csürhe (nomen est omen) szállta meg múlt héten Veszprém festői városát. Az úgymond kulturális társaság elméletileg az Angolnyelvű Drámafesztiválra érkezett, de útjukat csak pusztulás, káosz és asszonyjaj kísérte. A Bronco(w)-k már érkezésük első óráiban sikerrel tették tönkre az (egyébként kurvadrága) Központi Kollégium egyik telefonkészülékét: Cs. Zita, feldühödvén azon, hogy rajta kívül mindenki tud a kollégium belső rendszerét használva a szomszédos szobákba telefonálni, nemes egyszerűséggel kihúzta a falból az engedetlen eszközt. A hiperokos programozható masina nyilván meglepődött ezen a kőkorszaki problémakezelésen, mert onnantól kezdve csak kétségbeesetten sípolt és passzvördöt meg kódokat kért. Egy sípolással/pötyögéssel töltött negyed óra után Cs. Zita „Jéééé, mikróóóó!” felkiáltással inkább a konyhai alkalmatosságnak szentelte figyelmét. Lapzártáig nem érkezett hír arról, hogy a sütő működőképes állapotban van-e.

Elb*sztam a telefont, jejj! - örvendezik a Best Supporting Actress

A Barna Tehenek művelődés jogcímen beültek a többi előadásra is, csak hogy legyen mit fikázni a szünetekben, majd előadták a saját darabjukat is, hogy nesze vazze, nézzétek. A veszprémi zsűri láthatólag annyira megrémült a barbár hordáktól, hogy még egy plusz díjat is külön kitaláltak a gulyának, bízva abban, hogy így némileg békésebben viseltetnek városuk iránt. A „Best Spoken English” a többi díjjal egyetemben csak olaj volt a tehenek tüzére, így a csorda a dicsőségtől megrészegülve nekivágott a veszprémi éjszakának másképpen is lerészegedni. Mint kiderült, Veszprémben is van ám kocsma, ahol árulnak szeszet, meg van okosgép (érintőképernyős, százasbedobálós játékautómata, ahol műveltségi kvízt lehet játszni, meg nyerni is), és mindezek kombinációja már elég egy kiadós Tehénbulihoz. Pedig ez eddig még semmise volt, feleim!

A jóképű fiatalember a kép előterében éppen azt magyarázza, hogy tettszett neki az előző darab. Andris csöndben sír.

A Pékf*sza hasábjain már beszámolt egy bizonyos személy (akit most nem nevezünk a nevén, hogy Zoli) tündökléséről és bukásáról, de hogy milyen mélyre süllyedt a hajdan konszolidált és jó modorú politikuspalánta, azt még mi sem sejtettük volna. A kollégiumba visszaérve ugyanis valami olyasmit alkotott, amiről beszélni sem illik, úgyhogy inkább egy képpel szeretném illusztrálni az ominózus esetet:

Ha valakinek még nem esett le, hogy miről van szó, az nézze meg az ide vonatkozó dokumentumfilm 0:39-től 0:45-ig terjedő részét.

A hűtőbe, érted? Pont abba, bele, noha attól rézsutosan felfele mintegy tíz centire volt egy mosogató is, ami -ezen sorok írójának tapasztalatai szerint is- a legjobb rókacsapda (nem kell letérdelni hozzá, és az öklendezés precíz művelete alatt a hát egészségesebb szöget zár be a nyakkal, mint ha a wc-t átölelve tennénk mindezt). A dolog pikantériájához hozzátartozik, hogy az érintett nem is emlékszik a műveletsorra (ágyból fel-hűtőt ki-rókát be-rókát ki-hűtőt be); szobatársa, a méltán meglepett Andris pedig egy női alakot látott a takarításnál segédkezni. Mivel a színtársulatból egy hölgy sem vállalta magára utólagosan a felelőséget a hajnali hűtőtakarításért, így két lehetőség maradt: vagy Szent Leokádia, a részeg baptisták patrónusa sietett segítségére -megidézésének módja: „Expecto Quatro-Rum!” (Négy rumot, de kurvagyorsan!) felkiáltással dugjuk le varázspálcánkat a torkunkba-, vagy a szintén ott elszállásolt debreceni lányok közül volt valaki okifetisiszta, s így kapva-kapott a kínálkozó alkalmon.

Másnap a tehenek hazavonultak, s még idejében letettek a veszprémi állatkert látogatásáról, félve attól, hogy némi képzettársítás (hideg, meg fehér) nyomán valaki telibehányta volna a jegesmedvéket. Jó volt.

(Látod, Ancsa, ez is ékesen bizonyítja, hogy a keresztények is lehetnek jó arcok, meg tudnak élni!)

Riporterünknek néha igen meleg helyzeteket kellett kiállania, hogy testközelből tudósíthasson a riportalanyról, aki szemmel láthatóan jobban élvezte a szitut.

Ezt meg csak azért, hogy legyen valami erotikus is a bejegyzésben.