"AKI ISZIK, MEG DROGOZIK, AZ CSAK EGY ROHADÉK LEHET!"

Mindazon (szerencsés) emberek tájékoztatására, akik a) nem voltak ott, b) nem hívtam fel őket hajnalban, c) nem emlékeznek (önhibájukon kívül) kristálytisztán a történtekre, álljon itt egy rövid összefoglaló a szombat estéről.

Bár Roland szereti azt terjeszteni, hogy voltaképpen az ő születésnapját ünnepeltük (piha! Ünnepelni örömteli dolgokat szokás, az emberiség jólétét veszélyeztető katasztrofális eseményekre maximum megemlékezéseket tartanak), valójában ez utószilveszteri buli volt, és kész.

Ebben a szellemben vizsgálva a dolgokat, mi NEM volt a bulin?

• Nem volt Ponyvaregény, rókaszünettel a niggerhullatárolós  résznél, és nem volt félpercenként koccintás a pezsgővel, hogy ketten igenis betermelünk egy kartonnal másfél óra alatt.
• Nem volt a földön fekvő részeg emberektől nehezen nyíló WC ajtó.
• Nem volt betelefonálós műsor a kerecsendi TV-ben, ahol pezsgőt meg faintos, osztódással gyarapodó porcelánkészletet lehet nyerni normál szilveszterenként.

Volt viszont: bor, meg bor, meg még bor is. Gergő bora meg igenis rossz volt, én ezt kiírom ide, ország-világ megláthassa, még ha Gergő hálátlan köcsögbuzifasznak tart is miatta. A rossz boron nem segít a bűnrossz Siti kóla sem, kár próbálkozni. Persze a saját szememre is hányhatok (átvitt értelemben), mert én is bort vittem, dobozosat, azt a jófajta "minőségét megőrzi nemsokáig" félét. Pisti kezét utólag is csókolom a gyógykosár serért. Volt továbbá aljas szándékból elkövetett zsíroskenyér evés, meg majdnem Andante, de Roland inkompetens, még ha nem is tudja, ez mit jelent. Végül de nem utolsó sorban egy szívet melengető jelenet, midőn a Kopaszművészúr kizárta a házigazdát saját szobájából. Ez egészen addig volt szórakoztató, amíg Roland úgy nem döntött, hogy akkor mellém fekszik le aludni. Rolcsy létezése, közelléte, mondhatni, proxemikája már alapvetően egy olyan problémát jelent, amivel nehezen birkózik meg az ember, de az az audiovizuális terror, amit Roland alvás jogcímen végez, az túlmegy minden határon. Ne értsetek félre, szerintem egy valamire való férfiember horkol. De a házigazdánk renyhe torka által generált rezonanciák szerintem magának a realitásnak a támpilléreit is megremegtetik. A minden ritmust nélkülöző (hát persze, ellenkező esetben az ember még megszokná, mfha!) hörgés/visítás/gurgulázás közepette már néha azt hittem, kész, meghalik, de nem, a döge aljasul életben maradt (képzavar). A lányok persze hamar eltakarodtak a közeléből, és én is sokáig töprengtem, hogy ha már az alvás kilőve, akkor inkább fagyoskodjak-é a buszmegben a csatlakozásra várva, hogy tűrjem azt a sem szemnek, sem fülnek nem kedves (a szaga se igen volt jó, elhihetitek) képződményt mellettem. Szégyen a futás, de...

Ja, a távozásom némileg megnehezítette, hogy a nadrágom egy emelettel lejjebb volt, mint amikor utoljára találkoztam vele. Hogy a  kóbor ruhadarab nélkülem hogy került a kanapéra, rejtély. De az legalább meg lett, nem úgy, mint a könyvem, ami régen rossz, ha Roland kezei közé kerül. Mivel a Galaxis utikalauzt (ami kb harmada a mostaninak) négy év alatt olvasta ki (bár én ezt is kétlem), akkor mire a Napkutyával végez, én már a negyvenes éveimben leszek, vagyis addig kétszer rá kell gyújtanom. Ez egy hosszú történet, inkább nem is mondom el. Sőt, most mást sem.