Az utolsó Zolis cikkre érkezett kommentek egyértelművé tették, hogy álmom beteljesült. Mindig is szerettem volna, ha az emberiség komolyan vesz engem. Amit csinálok. Amit írok. S ím, az általam szerzett/szerkesztett Pékf*sza közéleti és közérdekű folyóirat végre elérte a boldog emlékű Kacsa magazin hitelességét és elfogadottságát, s mára a (Jenőben) végzett reprezentatív (2 fős) felmérés résztvevőinek igen jelentős része az én lapomat tartja a legszavahihetőbb médiumnak. Köszönöm hát mindenkinek a támogatást!

Ennyit az önnyalásról. Stílszerűen a Munka Ünnepének másnapján került megrendezésre az érthetetlen okból Szent Lujzáról elnevezett fiúkollégiumban a Trollfest néven is ismeretes viking népünnepély. Az esemény szervezettségét és tradícionalitását jól jellemzi, hogy minden résztvevőnek egy saját maga kreálta és egyénileg illusztrált viking-életrajzzal kellett neveznie jó egy héttel az esemény előtt.

Szobazsidómmal izgatottan vártuk a Nagy Nap közeledtét, bár a rendezvény előtt pár nappal beszerzett ötven lityó sör látványa félelemmel vegyes ámulattal töltött el bennünket. Másodikán reggel csípős hideg köszöntötte a Trollfesztre érkező viking ifjakat és jányokat – alig tízegynéhány fok lehetett az érkezőket fogadó, Botond nevű technoviking mellbimbóinak tanúsága szerint. A szatírköpenyek iránt némi perverz vonzalmat érző házigazdának letett eskü után a vendégsereg felvonult a szervezők lakosztályába az ott előállított kávékülönlegességek elfogyasztásának céljából. Itt tudatosult bennem, hogy a Mária Terézia fantázianevű koktélt én belátható időn belül nem szeretném még egyszer elfogyasztani (a vállalkozó kedvűeknek a hozzávalók: csésze kávé, tejszínhab, díszcukor, valamint tisztességes mennyiségű házipálinka). A rövid ismerkedés után kezdetüket vették vikingpróbáló versenyszámok, melynek során én a Níðhöggr (a nordikus mitológia egyik sárkánya, te kis alulművelt) csapat színeiben mérhettem meg magam. A viking műveltségi vetélkedőn bizony mondom néktek, hogy jól szerepeltünk, mivel Harmath úrral az előző héten Edda-prózát olvastunk (ami címével ellentétben nem arról szól, hogyan kurvította el Patakiattesz a zenekarát). Az erőpróbán egyenesen diadalt arattam, szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy én tettem meg a vizesvödörrel az udvar-vikingtanya távolságot háromszor, még úgy is, hogy a minden egyes fordulónál egyre nagylelkűbb házigazda egyre nagyobb mennyiségű pálinkát töltött ki „feles” néven. A sörivó versenyen a viadorok már kénytelenek voltak szembesülni a saját korlátaikkal, így közös megegyezés alapján nem ittuk hányásig magunkat (még), hanem megosztott első és második helyeken osztoztunk négyen.

 A bőséges viking lakoma után viszont pilledni látszott a társaság (vagy inkább a fogyasztott szesz tette? Ki tudná már megmondani?), így a délután bizonyos részei (esetemben kb. az öttől hét óráig terjedő időszak) a feledés homályába merült, így a beharangozott zenei vetélkedő úgy, ahogy van, kimaradt a repertoárból. A múlt ködébe vesző események felelevenítését szolgálja majd a hamarosan megjelenő „Trollfest DVD”, addig is viszont lehet izgulni, hogy csakugyan rókáztam-e valahol a Szent Lujza Kollégium udvarán. Tény viszont, hogy Petit estefelé egy igen barátságos úriember akarta kiinvitálni a benzinkútra, hogy „tejógyerekvagy, gyereigyunk”, ami –figyelembe véve az épületen belül fellelhető tetemes italmennyiséget- legalábbis gyanús és hátsó szándékokat sejtet. Én ellenben sokkal őszintébb és becsületesebb voltam, ennek ellenére egy bizonyos „valaki” visszautasította virtuálszexre való msn-es felkérésemet, ami azért rosszul esett. (Egyébként Szabó Orsolya Zsuzsannáról van szó, aki ott lakik, hogy Budakalász, Szegfű u.3, ha valaki szemrehányást szeretne tenni neki az udvariatlanságáért)

Ennyi elég is összefoglaló gyanánt, beszéljenek helyettem a képek!

Köszönjük néked, Ráko... izé, Holló-Vaskó úr! (A köpeny alatt nincs ám semmi!)

A "BOTI" fantázianevű ultramodern viking időjárásazonosító rendszer kifinomult érzékelőivel jelzi, hogy "dekurvahidegvan".

A műveltségi vetélkedőn ezt lehetett nyerni, meg sütőrumot. Kössz, ezért aztán tényleg megérte. (Megjegyzés: a szintenkön élő katolikus ifjak aktív hozzájárulásának hála egyébiránt hamar megcsappant a nyereményünk. Ezek zugivók, vazze!)

Minden arcon dacos elszántság és acélos akarat táncol. Ja, nem, ez nem az a kép.

Munkában megfáradt vikingek előadják a róluk elnevezett happeninget (spontán, tudatalatti performansz).

Valahogy így nézett ki a Trollfest 2009-ben. Jövőre a túlélőkkel ugyanitt?

Más. Dagadó kebellel kinyilatkoztatom vala, hogy díjnyertes (ezt olvasd el mégegyszer, mert bizony) novellám a blog hasábjain közlésre fog kerülni az elkövetkezendő napokban. Ez elsősorban azért jó, mert élvezetes, tanulságos, meg mert így legalább egy hétig nem kell semmi újat írnom, csak benyomni a folytatásokat, oszt' kalap.