Ha megkérdeznek, hogy tetszett-e egy bizonyos film, általában tudok határozott igennel vagy nemmel válaszolni. Néha viszont kitérő választ adok, miszerint: „Hááát, voltak benne négerek…”. Ez talán inkonzisztensek tűnhet a filmművészet mélyebb rejtelmeit nem ismerők számára, de most eljött nekik is az Igazság Pillanata. Létezik ugyanis egy kétségkívül kiváló teória, amely felfedi az ún. „négerek” és a filmipar kétes kapcsolatát fedő sötét fátylat, egy teória, mely választ ad az élet nagy kérdéseire, egy teória, amit még gimnazista koromban dolgoztam ki egy kollégával, s ami a:

Pál Balázs és Eszenyi Ádám: Egyesített Film- és Fajelmélet

címet viseli, s lényege nem kevesebb, mint hogy az általunk négerek/afro-afrikaiak/feketék – ként ismert rassz nem létezik. Gondoljunk csak bele: hol láthatjuk a legtöbb négert? Bizony, bizony, a TV-ben, moziban. Már gyanús, nemde? Hát még ha feltesszük magunknak az igen jogos kérdést, hogy „ugyan már kik is szoktak filmekben játszani, csak nem a színészek?”, akkor máris a megoldás kapujában állunk. A négerek tehát egytől egyig színészek! Erre persze ti mondhatnátok, hogy nemodabuda, láttatok mán ti négert élőbe’, egyenesbe’ is, de elméletem ez meg nem rengetheti: ugyanis én meg láttam Vili bácsit a barátokköztből valami sarudi fesztiválos haknin, ahol is az öreg elmondta, hogy szerinte a legjobb halászlé lófejből készül. (Királyandris szerint bezzeg a lófej teljesen másra való, khmm.) Pusztán a személyes találkozástól Vili bácsi nem szűnik meg színésznek lenni, így az általatok látott színesbőrűek is bizony színészek voltak. (Sőt, én egyszer még Gáspár Győzőt is láttam igaziba, bár ő csak félig színész, meg félig néger).

S térjünk át a teória másik felére: miután elfogadtuk, hogy a negroidok mind színészek, lássuk be, hogy abból is a rosszabbak. Vegyünk egy példát: Steven Segal minden egyes filmjében képes valami újat, frisset hozni, s ezáltal bővíteni a színészi repertoárját: volt ő már becsületes zsaru, aki bosszút áll a családjáért, becsületes környezetvédő, aki bosszút áll a környezetért, és becsületes hajószakács, aki bosszút áll azokon, akik kiprovokálták, hogy valaki bosszút álljon rajtuk. Megannyi varázslatos karakter, amit mind különféle módon lehet megformázni! Ellenpéldaként vegyük Morgan Freemant. Ő már játszott néger fegyencet, néger elnököt, néger boxedzőt, néger istent, néger… ehh, soroljam még? Mind-mind egysíkú, színtelen (érted? Színtelen, hehe!) szerep. Egy ilyen filmnek már elég a plakátjára ránéznem, és tudom, hogy Morgan Freeman négert fog benne játszani. Sajnos ez igaz az összes kollégájára is. Denzel Washington, Will „Whatever” Smith, Cuba Gooding Jr… sablonos szerepek, semmi karakterfejlődés: már a film elején tudod, hogy ő a néger. Mennyivel izgalmasabb lenne, ha azek a filmek is olyanok volnának, mint a Columbo epizódok: az elején már sejthetjük, hogy valaki a szereplők közül negroid, de végül is Columbó lenne az, aki az ajtóból mindig visszafordulva végül is leleplezi a tettest, hogy „hahá, te vagy a néger!”

Továbbfejlesztett elméletem szerint a rossz színészek pigmentizációja a szükség eredménye. Gondoljatok bele! Az első monokróm némafilmek esetében a közönségnek szüksége volt valamiféle támpontra, hogy eldöntse, melyek a jó és kevésbé jó színészek. És ugyan egy monokróm filmen mi is ábrázolhatná feketén-fehéren a tehetséget? Na ugye!

A kétkedőknek álljon itt néhány érdekesség:

-         Afrika az a kontinens, ahol a legmagasabb az egy főre jutó színészek száma. Figyelembe véve, hogy a világ elmaradottabb részein milyen rossz a színészek gázsija, nem csoda, hogy Afrikában vannak a világ legszegényebb országai.

-         Az USA-nak már volt egy színész-elnöke ( lásd: Ronald Reagan). Barack Obama az első rossz-színész elnök.

-         A Ku-Klux-Klán az 1870-es években alapult – röviddel azután, hogy az első filmek elkészültek. Vajon ez csak véletlen egybeesés, vagy esetleg a KKK valójában egy radikális kritikustársulat volt, amelyik félre-nem-érthető módon adta közre nemtetszését a gyengébb aktorok iránt?

-    Rossz színészek sem teremnek ám minden bokorban. Itt képzik őket!

       Ha pedig nem színészként, hanem filmkritikusként keresik a kenyerüket, az meg ilyen. Meg ilyen.

Játék! A Rossz Színészek Éves Konferenciájára betévedt egy jó is. Találd meg őt!