Paliblog

A "Folytatásos vikingregény"mintájára most is beszúrnék egy, a futó projekthez abszolút nem kapcsolódó bejegyzést. A berekfürdői beszámoló ettől függetlenül folytatódni fog, csak most egy másik élmény hatására szándékozom kiönteni a lelkemet. Az történt, ugyanis, hogy...

Nyami.

Tegnap igen elítélendő módon TV-t néztem. Ez azért is volt botor húzás részemről, mert szombat este lévén a földi csatornák  úgy döntöttek, hogy érdemes lenne közel egy időben leadni két olyan filmet, amelyeket mint az akció, a sci-fi, és a (valljuk be) sz*r keverékeként lehetne legjobban jellemezni. Az Úr (mármint a macska a Vendéglő a Világ Végén-ből) a megmondhatója, hogy filmügyben én nem vagyok válogatós, de ez a két filmremek azért időnként felvetette bennem a kérdést, hogy azok, akiknek megvan a pénzük és hatalmuk ahhoz, hogy ilyen múvikat csináljanak, miért nem küldenek inkább több millió jobblábas cipőkanalat az afrikai éhezőknek, és miért nem mennek el akrobatikus műbútorasztalosnak utána, mert ezzel legalább olyan jól tudnák szolgálni az emberiség érdekeit. Ja, azt még nem is említettem, hogy a két szóban forgó film a „Támadás a harci robotok szigete ellen” illetve és a „Pterodactyl – Szárnyas gonosz” volt. Mivel mind a kettőt csak fél szemmel néztem, így lehet, hogy bizonyos, nagy jelentőségű elemekkel nem vagyok tisztában, de azért a tőlem telhető legjobban szeretném visszaadni a két film cselekményét.

„Támadás a harci robotok szigete ellen”, am. akcióf, 2006: Katonák és felfegyverzett civilek maroknyi csapata küzd a vérszomjas harci robotok ellen. A civilek között azonban megbújik egy gonosz bűnöző is, aki az első adandó alkalommal elárulja a csapatot, hogy aztán elnyerje méltó büntetését az egyik fémszörny által…

„Pterodactyl – Szárnyas gonosz”, am. horror, 2005: Katonák és felfegyverzett civilek maroknyi csapata küzd a vérszomjas pterodaktiluszok ellen. A civilek között azonban megbújik egy gonosz bűnöző is, aki az első adandó alkalommal elárulja a csapatot, hogy aztán elnyerje méltó büntetését az egyik gyíkszörny által…

Tulajdonképpen a legnagyobb problémám az volt a két remekművel, hogy ha nem volt éppen a képernyőn a fantasztikus számítógépes animációkkal megformált címszereplők egyike, akkor nem lehetett eldönteni, hogy az ember most történetesen melyiket is nézi. Miért van vajh, hogy a húsz évvel ezelőtti B-katagóriás akciófilmek (amelyeknek hangalámondásos kalózpéldányaiból minden valamirevaló háztartásban kellene, hogy legyen egy polcnyi, helyenként megszakítva a szintén narrátoros NDK-s pornókazikkal, ahol a nagymellű szőke luvnyák erotikus nyögéseit is egy unott férfihang teszi át magyarba, „Igen, Günther, akarlak. Ahh.”)  valahogy sokkal hihetőbbnek tűnnek, mint ezek a csilli-villi modern eksönmúvík? Persze lehet, hogy alapvetően befolyásol, hogy én Csaknorrisz filmeken nőttem fel, és ha rajtam múlott volna, nem csak hogy hidat, de nemzeti ünnepet is neveztünk volna el a kiérdemesült űbermacsó karatehősről, sőt, szerintem filmes munkássága feljogosítaná arra, hogy a hétnek egy nyolcadik napja az Ő nevét viselje (pl.: Chuksárnap).

Itt szeretném megjegyezni, hogy a magyar fordítóknak biztos komoly munkájába telik, hogy az eredetileg hangzatos B-film címeket úgy transzplantálják kicsiny hazánk nyelvére, hogy már az első pillantásból látni lehessen, hogy itt bizony valami aljadék filmedvénnyel lesz dolgunk ( Lásd: A.I. Assault > Támadás a harci robotok szigete ellen), így a pár hónapja vetített „Az Űrbéli Szörny” című koreai filmeposz esetében sem tápláltam túl vérmes reményeket, így aztán a film is csak alig lett rosszabb, mint amit vártam. Kedvenc filmcím-fordításom azonban alighanem a szintén (nagy jóindulattal) B-kategóriás ámerikai „Venomous”, -vagyis „Mérges, mérgező”- c. film magyarítása – és most készülj fel a tutira- : „Boa 3.” Az, csezmeg. Az egy dolog, hogy néminemű biológiai ismeretek birtokában az ember tudja, hogy a boa maximum akkor mérges, ha jól felb*sszák az agyát, de könyörgöm, a filmben az első két perctől eltekintve jóformán kígyók se voltak! És mi ez a 3? Mér’ 3? Ennyi felest húzott le ihlet gyanánt fordító? Ennyi ember dolgozott vért verejtékezve a cím magyarításán? Ennyi plusz egy lába van a lónak, ha mégis megbotlik? Ha valakinek van ötlete, írjon, mert én a magam eszével nem bírok megbirkózni ezzel az intellektuális kihívással. 

Más. Váraszón megnyílt az Oryx vendéglő (értsd: kocsma). Az oryx alapvetően egy antilopszerű afrikai (értsd: néger) jószág, aminek nem sok köze van Váraszóhoz attól eltekintve, hogy egy ilyen patás feje figyel most a vendéglő faláról. Lényeg a lényeg, új kocsma van, lehet avatni, én például már ittam ott sört, meg pisáltam is (kakilni is fogok majd, csak hogy otthonosabban érezzem magam), továbbá volt egy snájdig verekedés (értsd: verés) rögtön a nyitóbulin, szóval tök ígéretes, Pistikám már ki is jelentette, hogy jön. Csocsó van, csak szerintem itt nem 20 Forinttal működik. Hiába, a haladás…

Ennyit.

Az elkövetkezendő nyaralós élménybeszámoló a sarudos bejegyzés mintájára több részletben fog megjelenni. Most persze lehetne héhelózni, hogy a példaként felhozott beszámoló is csúnyán félbemaradt, de nem érdemes, mert ez a dolgok lefolyásán úgysem változtatna semmit. Inkább tessék örülni, hogy van újra poszt, és ha nekem lehet hinni (márpedig miért is ne lehetne?), akkor lesz még egy pár ehhez hasonló. Szóval hülyeinget kigombolni, szandálokat beizzítani, hasat dülleszteni, mert: "Nyaralunk, b*sszátokmeg". Megint.

Augusztus utolsó hetében került megrendezésre a Pázmány Bölcsészkarának gólyatábora, ezúttal Siófokon, és jó volt. Legalábbis én így hallottam, mert mi nem oda mentünk.

Hanem Berekfürdőre. Arra a Berekfürdőre, ami hogy-hogy nem, pont ebben az időpontban adott otthont a XIV. Országos Nyugdíjas Művészeti Fesztiválnak. Tehát amíg Edvárd és Harmath úr a gólyacsajok feszes seggeit stírölték, mi lógó mellek, szottyadt zacskók és viszeres lábak között töltöttük (átvitt értelemben, persze) a nyár utolsó napjait. Ez persze nem feltétlenül baj, de azért nem is igazán öröm. Szerencsére Pisti albérlője (aki rossz nyelvek szerint az öccse is) most nem nyaralt velünk, és nem akart lelkes grínpíszesként minden, a parton napozó terebélyesebb asszonyságot visszatuszkolni a vízbe, továbbá nem molesztálta a környék bőrfejűit sem. Na de kezdjük az egészet az elejéről!

Pázmány Gólyatábor 2009. Legalábbis szerintem ilyen lehetett, mivel Katona Marci még mindig nem küldött nekem képeket róla, szóval a késésért most ő tehető felelőssé.

XVI. Nyugdíjasfesztivál, Berekfürdő. A két kép között számos apró eltérés van, amit mi a saját bőrünkön tapasztaltunk. Persze ezt is csak átvitt értelemben...

Csütörtökön indultunk el Egerből a „Nagykunság aranyere aranyára” azzal az alig titkolt szándékkal, hogy nyaralni fogunk, idén már sokadjára. Előtte nekem még be kellett ugranom az egri Shopzeus (reklám!) üzletébe, posztert venni az egyik ismerősömnek. Szerintem abban a boltban élő embert is ritkán látnak, olyanokat, mint mi, meg aztán pláne. A monitorok felett rémült tekintetek cikáztak, melyeknek kereszttüzében főleg Attilaművészúr állott, aki kopasz ugyan, de ez akkor alig látszott a (jobb szó híjján) „fején” viselt szalmakalaptól, de igazán csak hawaii ingje és a nyakában madzagon viselt bádogbögréje ordította róla, hogy most kéremalásan nyaralni megy. A posztert megkaptuk, és kábé olyan látványosan távoztunk, mint ahogyan megérkeztünk. Szerintem a Shopzeusnál sokan mondtak föl aznap. A posztert én úgy jelentettem be nyaralótársaimnak, hogy „néger gyerekek fürdenek rajta”, ami Istvánnak annyira megragadta a fantáziáját, hogy nyaralásunk teljes időtartama alatt ki akarta bontani a tekercset, vagy legalábbis a végeire szerelt funkció nélküli sószórót kipiszkálni. Utólag kiderült, hogy a gyerekek nem négerek, hanem csak mocskos fehérek, és ez nem rasszista elszólás volt, hanem tényleg igen szutykos gyerkőcök játszódnak rajt.

Az úton odafelé kellemes iszogatás, majd üdvrivalgás a 150, majd 160 km/h-s (kilométeróra, sebesség, höhh!)  utazósebesség elérésénél. Érkezés, szeszek gyors kipakolása, irány a strand! Na, ekkor szembesültünk a Nyugdíjasfeszt tényével. Döbbenet, kínos csend. Végül is elfogadtuk a helyzetet, elvégre a sok tata és mama alighanem életükben utoljára jött nyaralni, továbbá vigasztaltuk magunkat, hogy szombatra csak kihal végelgyengülésben az üdülők fele. Ugyanakkor szeretnék megkérni minden ismerőst, hogy ha tudják, hogy hol rendezik meg jövőre a „Biszex és Leszbikus Diáklányok Exhibicionista Baráti Találkozóját”, az szóljon, mert akkor inkább oda mennénk. Szerencsére még az odaúton beszereztünk egy gumilabdát (Atti eredetileg egy snassz sárga szirszart akart venni, de végül is egy sokkal férfiasabb, metálrózsaszín Barbies labda mellett döntöttünk), így adta magát a hárman-ötöt, négyen-hatot (Lásd: „Sarud-magyar” szótár, régebbről) jellegű aszketikus elfoglaltság, amellyel az elkövetkező napok során égethettük magunkat, bőrileg és átvitt értelemben is. Mindehhez a zenei aláfestést a Duna televíziló (ki)érdemes(ült) vendégművésze szolgáltatta, aki a színpadról nyomta a tuti nótákat a rendkívül fegyelmezett nyugdíjasoknak (pogó nem volt). Egy darabig mi is tűrtük, de a „Berekfürdő induló” című indulót már nem hallgattuk végig, inkább kimentünk vacsorázni, meg szolidan italozni mértéktartó részegedéssel. A mértéktartó jelen esetben azt jelenti, hogy az este általunk telefonon zaklatott ismerősök felére emlékszem, meg írtam is smset, sokat. Továbbá benyomultunk egy helyi kocsmába, ahol a zenegépből és magunkból jelentős mennyiségű Deák Billt csiholtunk ki, a mi nagy, a vendéglátós kevésbé nagy örömére. Másnap megtudtuk, miért. Az este más említésre méltó nem történt, hacsak az nem, hogy valamikor az éjszaka közepén felkeltem pisálni, és a faház kijáratát mindenáron a konyhában akartam keresni, ami csak azért érdekes, mert a háznak mindössze egy ajtaja volt, az meg nem ott. Én az esetre nem különösebben emlékszem, de a szemtanúk állítása szerint tüchtigül neki is álltam tálcákat és asztalokat pakolászni, hátha a hőn áhított kijárat valahol azok mögött rejtezik. Az álmából felriasztott Romángergő torkát ekkor hagyta el egy idegbeteg kutyaidomár stílusában a „Micsinááász?” kifejezés, ami hamar nyaralásunk mottójává vált.

Az előző bejegyzés nagy sikerét követve (valójában semmi visszajelzés nem jött rá, de ez nem hangzik olyan jól)  most újra egy "Hogyan csináljunk valamit?"-féle tanácsadós poszt jön. Egy ismerősöm a napokban aziránt érdeklődött, hogy hogyan is lehet egy valamirevaló legénybúcsút összehozni. Mivel megesett a szívem a szerencsétlenen (honnan is tudná egy "Rendezvényszervezés 1-2" tárgyakat elvégzett PR-es, hogy mi fán terem egy jó buli?), a vizsgált területen gyűjtött tetemes tapasztalataimat pontokba szerveztem, és úgy döntöttem, fellövöm a blogra is, hiszen ki tudja, még hány fiatalnak lehet szüksége megszívlelendő tanácsimra, akár azért, mert legénybúcsút szervez, vagy mert neki szerveznek, és fel akar készülni arra, ami rá várhat?

*A legénybúcsú hetének elején az oda hivatalos férfiembereknek részt kell venniük egy középkori piacon (vagy valami más olyan többnapos rendezvényen, ahol legalább az egyikőtöknek szado-mazo jellegű fekete műbőrcuccot kell teleizzadnia huzamosabb ideig). Ez a későbbiekben még fontos lesz, ne hagyd ki ezt a lépést!

*Poénkodjatok négy napon át a rendezvény látogatóinak szórakoztatására, napi tíz órán keresztül, a legrohadtabb melegben is. Ha minden este napszúrás-közeli állapotban kapaszkodtok a gyógysörötökbe, jó úton jártok.

*Egy ön- és közveszélyes haverod ajánlja fel, hogy táncoslányt szerez a legénybúcsúra. Tiltakozzatok ellene, már ha szeretnétek, hogy a lánynak lehetőleg legyenek fogai, és a 150 kilónak még az innenső felén legyen.Válasszatok inkább egy olyan szórakozóhelyet, ahol szoktak legénybúcsúk lenni, ott biztosabb, hogy normálisabb asszonyállatot lehet szerezni e nemes célra.

*A negyedik napra legyen mindenki fáradt és fásult, a további munkára sarkalló jelszó legyen a "Dudák!!!". Ez legyen a cél, az álom, a lét maga. Az esemény estjére minden második szó, ami elhagyja szátokat, a "Dudák!!!" legyen. Kezdhetsz gyakorolni.

*A helyszínre menjetek kocsival, lehetőleg egy barátod apja fuvarozzon titeket. Ülj a hátsó ülésre, két haverral. Dudák!!! Dudák!!! Dudák!!! Olyan életérzést kell hoznotok, mint az amerikai tinivígjátékokban a srácoké, akik egy házibulitól várják, hogy végre kefélhessenek.

*A szórakozóhely drága. Tetemes mennyiségű sör vásárlása egy közeli boltban javallott előtte. A sört egy közeli bokor alá kell rejteni, és gyakran kijárni érte. Siessetek vissza, mert mindjárt performansz.

*Vidám csevegés a művésznő kétajtós szekrény menedzserével. Neked ez még könnyebben fog menni, elvégre neked se sok hajad van, ergo: rokonlelkek vagytok.

*A művésznő előad. Zenés-táncos mutatvány, előbb ruhával, majd anélkül. Biztató taps és üdvrivalgás minden mozdulat után. Dudák!!! (Ilyenkor érződik, hogy megérte gyakorolni.) Tejszínhabos rész, amin a balfasz vőlegény csak ímmel-ámmal vesz részt, mert fél az ara legénybúcsú előtti intő szavaitól ("Zolcsú, te tudod, mit csinálsz, deee...").

*Az est további részében vidám italozás (sör a bokor alól, emlékszel?), majd nosztalgiázás a performanszról. Negyven körüli magányos nők rászabadítása a vőlegényre, hogy az rémülten telefonáljon az asszonykának segítségért. Nem is olyan diszkrét röhögés.

*Csatakrészeg állapotba kerülés, jó kedvvel, bőséggel. Végül egy még nálad is részegebb haverod ajánlja fel, hogy hazavisz az albérletébe. Fogadd el! A valamivel később érkező harmadik srácot viszont ne engedjétek be, akármilyen kitartóan csönget is. Aludjatok tovább. A síró harmadik bosszúból ne jöjjön be másnap melózni, hogy neked kelljen az egész héten teleizzadt ruciját felölteni, különben ugrik a gázsi.

*Az esküvő után a lagziban aztán asszonyrablás, ingyenpia (részletezzem a folyományait?), szerelmes sms küldése a megdöbbent hölgyismerősöknek. Nászajándékként egy flakon tejszínhab ajándékozása a vőlegénynek, sunyi mosollyal kísérve. Az ara az egészből ne értsen semmit. Ez így jó!

A fent felsorolt szabályok betartásával egy igazi, belevaló party hozható össze, ahol mindenki egyformán jól érzi magát (lásd fönn)!

A Megtévesztés Fóka

Köszöntöm a Pál Balázs fakultatív írói műhely olvasóit. Ma bevezető ujjgyakorlatként bestsellert fogunk írni. Valójában nem is olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre hangzik (olvasszik?), jómagam komoly kutatómunka után (amibe beletartozik egy igen felkapott szerző három és fél művének elolvasása) jutottam arra a következtetésre, hogy néhány, igen egyszerű alaplépés elsajátításával mi magunk is sikerregényt írhatunk viszonylag kevés energia ráfordításával. Megkérnék mindenkit, hogy helyezkedjen el kényelmesen, még azokat is, akik az elmaradt hímzésszakkör helyett jöttek be az órára - nektek viszont kuss, köcsögök! (Hmm. Lehet, hogy rossz hatással van rám a még jövendőbeli lakótársam.)

Az írói munka legnehezebb része a készülő mű címének kiötölése. Valami rejtelmes-sejtelmes, megkapó szöveg kell. Vegyünk példát D. B. eddigi műveiről: Angyalok és Démonok. Hűűű! Digitális Erőd. Háááá! A Da Vinci Kód. Űberizgi. A fentiek mintájára álljon itt egy pár lehetséges cím: Partjelzők és Fejőnők. Hűűű! Nyolcas számrendszerű macskahányás. Hááá! A Szinyei Merse Pál rendezett sorokon végezhető algoritmus. Űberizgi. Lássuk be, a pórnép vasvillákkal és fáklyákkal felfegyverkezve fogja döngetni a műveinkből menthetetlenül kifogyott könyvesboltok kapuit, ha ilyen címet választunk. De ne legyünk könnyelműek: a cím magában még kevés a sikerhez. Következzen hát a nagy előd munkássága alapján összeállított aranyszabály-gyűjtemény a jövő Dan Brownjainak: 

-         A főszereplő pár (ez azt jelenti, hogy egy férfi, meg egy nő) tagjai legyenek 25 és 40 év körüli, jó megjelenésű értelmiségiek, szakterületük kiválóságai. Ha a könyv történései előtt nem estek volna szerelembe egymással, akkor ezt a könyv során sürgősen pótolni kell.

-         Sosem árt, ha a női főszereplő apai oldalról fixált. Öljük meg az apját még a könyv elején (ezzel egy másik kikötésnek is eleget teszel – lásd alább), vagy tegyük nyilvánvalóvá, hogy a fater egy utolsó pöcs. A lényeg, hogy a szereplőnőt lehessen sajnálni, ugyanakkor megmutathassa, hogy a körülmények dacára erős és elszánt tud maradni.

-         A könyv elején haljon meg valaki, aki az egész cselekményen átívelő szerencsétlenkedésnek kiváltó és kulcsfigurája lesz. Természetesen a Mindenre Elszánt Bérgyilkos (későbbiekben: MEB) ölje meg, akivel később még sok baja lesz a főhősöknek, noha ők ezt még nem tudják.

-         Ideje bemutatni a főszereplőket, ügyeljünk rá, hogy tartsuk magunkat az első pontban leírtakhoz: legyenek intelligensek, sportosak, jó humorúak, olyan „de nyalnám a szádat” fajták. Rángassuk őket bele valami olyan ügybe, amihez egyébiránt nem sok közük van, ebből származik majd a bonyodalom.

-         A főhősöket utaztassuk sokat, minél több kilométer van bennük, annál jobb. Hogy ne unatkozzanak, mindeközben oldjanak meg rejtélyeket, fussanak versenyt az idővel és bizonygassák az igazukat a kétkedő baromarcúakkal szemben, mert az úgy fasza. A MEB közben mindenre elszántan bérgyilkoljon, lehetőleg többször is, mert az meg még faszább. A könyv nagyja ezzel fog eltelni, szóval ez egy kritikus rész. Ne veszítsük el a lelkesedésünket, gondoljunk arra, hogy biztos best zeller lesz, ha elkészül. Írjunk tovább!

-         A könyv közepe-vége felé haljon meg az, akiről azt gondoltuk, hogy ő a Főfasz. Az Igazi Főfasz az, aki mindezidáig hőseink legfőbb szövetségesének mutatta magát. Ezt úgy mondják szakszóval, hogy csavar. A csavar azért kell bele, mert ennek örülnek a kritikusok. Valahol ezen a tájon legyen konfrontáció is, méghozzá a főszereplők és a MEB között. Az utóbbi dögöljön meg, úgy kell neki! Ja, és ha már itt tartunk, ne feledkezzünk meg az Igazi Főfaszról, neki is bűnhődnie kell. Jussanak eszünkbe Gino (és az Oláh család) szavai: „A bűnösök szenvedjenek!”. Persze az is eszünkbe juthat, hogy sok köcsög van és kevés a biztonsági szervezet, de könyvünk szempontjából ez utóbbinak nem sok jelentősége van.

-         A könyv végén hőseink kimerülten, de épségben bújnak össze. Dugjanak, megérdemlik.

 Köszönöm a figyelmüket, ennyi volt mára. Jövő héten fiktív adóbevallást írunk, vagy egy új Kalevalát. Mielőtt elmennének, takarítsák ki a padokat, mert Aranka néni üzeni, hogy ha még egy fél szendvicset talál itt a szakkör után, akkor lerugdossa a veséjüket! Hopp, majd elfelejtettem megemlíteni még egy fontos dolgot: Peter Ror est a Nasalis larvatus. Ja, hogy nem tudnak latinul. Szóval: Harmath Peti egy f*szorrú majom. Csocsi!

„Színjátszók szakmai tábora”, vagy ahogyan többen ismerik, „Sarud”. Évenként ismétlődő, összetett tevékenység, hangulat, életérzés, tudat(mentes)állapot. Igen, idén is volt. Fotókkal illusztrált élménybeszámoló következik, címszavakban, továbbá több részben, mert nincs kedvem egyszerre leírni.

Baloghművészúr minden sarudi hétfőn felveszi a legbizalomgerjesztőbb ábrázatát, amit a tábor végéig meg is tart.

Július 27., Hétfő, kora délután. Indulás a Sarudra le. Kerecsenden találkozás Istvánnal, sörcsere, az utazást megkönnyítendő. Érkezés a sarudi 1.sz Szövetkezeti Italbolt megállóba. Hanieszter felismerése a lábáról, is. A tábor majdnem megmutatása Haniesztinek. Sajnos az odaúton váratlan akadályok (Lapos büfé) merültek fel. Welcome drinkek elfogyasztása (fröccs, borsodi, unicum). Zárás után a székhely áthelyezése a Nádas-ba. Mivel az vendéglő, alibiből hasábkrumpli rendelés a sörök mellé. Táborba érkezés, most már igaziból.

Közben Balogh harminc körüli sógora sátrat állít, amelyhez igénybe vette a tábor hölgylakóinak jelentős részét. A sátorból ennek ellenére (értsd: ezért) nem lett aznap lóf*sz se.

Balogh harminc körüli sógora (akit egyesek Szabinak is hívnak, de szerintem így egyszerűbb) egyébként a tábor folyamán tökélyre fejlesztette ama képességét, hogy mit sem sejtő tárgyakra (fa, oszlop) tolat rá a mikrobuszával. Ezen szokásával (és általános létezésével) gyakran csalt zavart kifejezést sokunk orcájára.

Később zenés-táncos mulatság, majd az ismerősök kötelező telefonos zaklatása.

  Ancsi nyilvánvalóan nem tudja, mi a jó, ezért szabódik  ja nem, az a Roland hezitál, amikor ilyen tuti popsit kínálnak neki.

Másnap kellemes ébredés egy teljesen más ágyban, mint amiben lefeküdtem. Madárcsicsergős, napsugaras nyár reggeli találkozás a folyosón Romángergővel, aki talán kissé túl prózaian közli, hogy ő már aznap ötször fosott (s tette mindezt az Autó-motor Expressz táraságában). Reggeli, közben Tüskevár és Szomszédok megtekintése, utóbbiban katarzis (a 149. részben végre kiderül, hogy Virág doktornak valójában György a keresztneve). Indulás a Laposba, egy sör elfogyasztása céljából. Baloghművészúr közben szentségel, hogy derohadékszemetek vagyunk, hogy nem maradunk foglalkozásra. Valóban csak egy sör elfogyasztása a büfében, indulás vissza. Félúton találkozás Baloghművészúrral, aki már messziről integet, hogy, ne legyünk már rohadékok és forduljunk vissza, mert ő nem akar egyedül inni a Laposban. Megtörtént. Egy telefonhívás kalandos fordulatot visz életünkbe: nincs petrezselyemzöldje a levesbe, menni kell boltba, kalandra fel! Istvánnal vállunkra vesszük a küldetés súlyos terhét, irány a bolt. Zőccség nincs, vígaszsör van. 50 Ft-os automatából ajándékvásárlás. Mindkettőnknek gyűrűt dobott a gép. Úgy látszik, tényleg lagzi lesz…

Végül is hasonló az érdeklődésünk, és komolyan tiszteljük egymás belső értékeit. Ja, meg szépek is vagyunk. Külön-külön is.

Közben telefon csörög, tanári állásinterjúra invitál egy fiatal hölgy. Lehető legjózanabb hanghordozás kétségbeesett keresése, István szerint kevés sikerrel. Irány egy másik bolt, petrezselyem továbbra sincs, sör szerencsére itt is van. Kedélyes beszélgetés Langyi bácsival, a kistérség (szerintünk) leginkább vitatható nemi identitású boltosával. Sörözés az orvosi rendelőben. Hólyagfeszülés miatt bemenekülés a helyi e-házba, az ott dolgozó hölgy megtévesztése, miszerint minket a csónakmotor kiállítás érdekel. Gyors sárga, csónakmotorok még gyorsabb megtekintése. A vendégkönyvi bejegyzésnél azon tény taktikus eltitkolása, hogy valójában csak pisálni jöttünk. Visszaúton betérés az elsőre is nézett boltba, nem mintha bárki is mondta volna, hogy addigra lesz zöldség. Nem is lett. Sör. Visszatérés a táborba, happy end: a lányoknak valahonnan mégis sikerült szerezni eme komisz növényből. Az átélt izgalmak enyhítésére fröccs, amit Istvánnal nélkülözhetetlenségünk teljes tudatában, elégedetten mosolyogva fogyasztunk el.

Végezetül álljon itt az este legemlékezetesebb eszmefuttatása:

-Na, izé. Van Tolsztojnak az a műve... a "Rosszul vagyok". Nem, "Undor"! Na, ez most olyan!

- Csehovtól az Iszony?

-Az! Az!!! 

Mint kiderült, az Iszony-t Németh László írta, az Undor-t meg Sartre. Rosszul maximum mi voltunk, meg talán Csehov lett volna, ha hall minket. Még mondja valaki, hogy nem kultúrtábor a mienk!

Folyt. köv.

 Vásároljon Ön is görbe, sárga gyümölcsöt. Most olcsó!

A múltkor publikált visszatekintést én csak amolyan fillernek szántam, aminek alapvetően nem sok értelme van, meg nem is igazán szereti senki (ugye, Eszter?); ennek ellenére az szelet vetett és vihart aratott. Na jó, ez így nem teljesen igaz, de mindenképpen jó szándékkal kövezte ki a következő bejegyzéshez vezető utat.

Az előzményekről annyit, hogy régóta gyanús nekünk, hogy Edvárdot valójában nem az eszéért szeretjük, már ha egyáltalán. Tulajdonképpen már a pizzás kalandjánál kétségeink támadtak, amikor a családi és nagyméretű pizzák közötti relációt még elsős általános tanítónőm, Évike néni szavaival („a kacsa csőre mindig a több felé áll”) sem sikerült busa fejébe vernünk. (Hehe, busa. Ezt a poént kevesen értik, de azok igen.) Eduhápunk azóta olvasta a múltkori posztot, vagy legalábbis (amit én inkább elhiszek) nézegette a szép, színes képeket, minek következménye a következő, többirányú chates beszélgetésbe torkollott:

(A szöveget csak minimális mértékben korrektúráztam, a funkció nélküli szmájlik tömkelegét töröltem, ettől eltekintve ez télleg így zajlott, la)

Peter DewH üzenete:

EZT FIGYELD, EDYVEL BESZÉLGETEK:

Peter DewH üzenete:

e S says:

 a pali felfedte a matektudásom reedetét...

 eredetét..

Peter DewH says:

 ? 

e S says:

 nézd meg  a blogot..

 én is abbóltanultam..

 először fel sem tűnt..

 hogy eggyel kevesebb a banán..

Peter DewH says:

 ááááááá

 mondtad neki?

e S says:

 még nem..

Peter DewH üzenete:

BAZZ

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Hogy egyel KEVESEBB a banán?

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Bazmeg.

Peter DewH üzenete:

bizony.

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Csak hogy tudd, ezt írom neki:

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Edy, csillagom, azon a képen HAT banán van. Az ÖT angolul FIVE, és úgy írják le számmal, hogy 5. ÖT kevesebb, mint HAT. HAT több, mint ÖT.

Peter DewH üzenete:

:)

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Talán nem kellene szegényt ilyen túlkomplikált aritmetikai műveletekkel traktálnom...

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Erre ő:

e S üzenete:

várj megnézem újra..

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Na, vajon most az új ismeretek fényében mit fog reagálni???

Peter DewH üzenete:

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Peter DewH üzenete:

:)

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Szerintem a mostani beszélgetésünk egy az egyben, mindenféle kommentár nélkül mehet fel a blogra.

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Slusszpoén:

e S üzenete:

aha

e S üzenete:

én a piciket nem láttam..

e S üzenete:

 :)

e S üzenete:

balra..

Peter DewH üzenete:

ÉDES ISTENEM

Peter DewH üzenete:

...

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Most mondjam neki, hogy a banánokra teljesen más matematikai törvények vonatkoznak, és hogy a két pici banán bizony nem számít egy nagynak?

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Vagy egy világ dőlne össze benne?

Peter DewH üzenete:

nem is tudom

Peter DewH üzenete:

ne zavard össze ennyire

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Jó. Úgyis elment ANGOLT TANULNI. Én meg asszem bebújok az ágy alá, ott kevesebb baj érhet.

Peter DewH üzenete:

csatlakozom

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Jó, mikorra érsz ide?

Peter DewH üzenete:

4-5 óra

Peter DewH üzenete:

tarts ki

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

4-5= -1. Vagyis már itt vagy egy órája. Vagy nagyon belelovallom magam a matekba?

Peter DewH üzenete:

neeem, edinek biztos teccene

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Mindig azt lehet hallani, hogy elhülyül a televíziózás. Talán tíz év múlva pont Edvárdunk fog a revitalizált Budapest TV-n matematikai félórát tartani "Merre áll a kacsa csőre?" címmel.

Peter DewH üzenete:

hatalmas sikere lenne

Peter DewH üzenete:

bár nem biztos, h mindenki értené

Balázspali, akit szólítsatok csak nyugodtan Donald P. Bellisarionak üzenete:

Igen, legalábbis ő maga mindig visszanézné a saját műsorát, és ámuldozva kérdezgetné, hogy "Téényleeeeg?".

Banális.

 Edy matek- és angoltudására is magyarázatot adna, ha ilyen könyve lenne. De nincs.

A nyár blogszempontból valamelyest uborkaszezonnak számít, hiszen alapvetően kevesebb inger ér most annál, mint amikor több. Ebben némileg szerepet játszik, hogy nem kellett idén szadomazo szerelésben az egri középkori piacon szórakoztatni a köznépet, mivel a szervezők most erre a célra kimondottan csak ronda és kopasz embereket kerestek (Attilára illik a leírás, Roland meg olyan ronda, hogy már kopasznak sem kellett lennie hozzá). Hogy mégis csak kerüljön föl valami a netre az embermilliók okulására, úgy döntöttem, hogy készítek egy összefoglalást blogom eddigi (siker)történetéből. Lészen benne statisztika, számmisztika és nosztalgia, mert ezek majdnem rímelnek egymásra. Vágjunk is bele (of the animal)!

Az első sorokat 2008. október 27-én vetettem képernyőre, azóta összesen 60 bejegyzés született az eltelt 266 nap alatt. Ez annyit tesz, hogy átlagosan 4,433 naponta kerül fel új bejegyzés. Üllőn ugyanakkor eladó egy 4433 m²-es szántóföld. Különös, nemde? De ez még semmi: ha ezt a számot kivonjuk az összes eddigi egyéni látogatásból (vagyis nem számoljuk bele az újratöltéseket egy napon belül), akkor 7964-4433=3531. 3531! Érdekes mi? Pontosan az az év, amikor Mátyás király 2041 éves lenne, ha nem halt volna meg 1490-ben. Ha pedig ezen két utolsó szám összes számjegyét összeadjuk, akkor mit kapunk? Nna? Huszonegyet. Ady Endre ujjainak számát, ha a lábujjakat is belevesszük! Ady költött is, vagy miazisten, legjelentősebb eredménye mégis talán az, hogy ő volt a régi ötszázason, amíg le nem cserélték II. Rákóczira. Itt az ember már azt hihetné, hogy véget ér az úgymond "véletlen egybeesések" hosszú sora, de ez tévedés. Ady ugyanis iskolás korában tanult Rákócziról, és nagyon szerette, de Mátyás királyt még jobban!

Más. 2009-ben eddig többen látogatták a blogot az USA-bol (38%), mint hazánkból (37%). A finneknek ezúton is üzenem, hogy húzzanak bele, mert a nyamvadt kis 1 százalékuk igen hetvány. Legtöbben Mozilla és Firefox böngészőkkel jutnak el ide, s bár én korábban meg voltam győződve róla, hogy ez a kettő egy és ugyanaz, ennek most tulajdonképpen semmi jelentősége.

A legtöbb kommentet a villantásról készült értekezés kapta, pedig Zalán még nem is látta azt, mert akkor már több ízben is megmagyarázta volna magát. A legtöbben a Betláhemes fotósorozatot látták/olvasták, ami nem csoda, mert valljuk be, jó is az. Képhivatkozásként az a nyelvcsapos bizbasz hozza a legtöbb látogatót. A leggyakoribb összefüggő témák a Pékf*sza aktuális cikkei, még úgy is, hogy a legeslegelső Pékf*sza cikk a blog hasábjain nem is került publikálásra (talán majd valamikor a közeljövőben, ha elég lusta leszek)!

Végezetül nézzünk néhány érdekesebb keresőkifejezést, amelyek alapján a köznép erre az oldalra tanál:

- A legnépszerűbb kulcsszavak a "Baló György", a "nyelvcsap" és a "Sátán". Kezdő bloggereknek üzenem, hogy egy "Baló György nyelvcsapja maga a Sátán" című poszttal ők is biztosan berobbanhatnak a köztudatba.
- Töreki Zalán kb. 13szor keresett rá magára az idén. Azért a kábé, mert feltételesen megengedem, hogy hátha nem csak ő kereste saját magát, de mind tudjuk, hogy ennek kicsi az esélye.
- Akik nem találták meg, amit kerestek: fájdalom, de nem hinném, hogy a következő keresőszavak "gazdái" azd kapták volna, amit kerestek: "uszkár anatómiai fogsora", "vakutól lehet baja a babának". Sőt, eddig méltatlanul mellőzött volt blogom hasábjain a "fityma fék szükület illusztrált képekkel" téma is, de ez utóbbin majd még dolgozom, elvégre a keresletet ki kell szolgálni.
- Megértem a kíváncsiságát annak a névtelennek is, aki a "legtöbb néger hol él?" kérdést feltéve toppant be hozzánk, és bár ennek a kérdésnek a politikai és etnikai korrektségén lehetne vitázni, azért remélem, hogy előbb-utóbb megleli a választ.
- www.négerpicsák.hu (Sic! Ékezetekkel, banyek!) kifejezésre is rákeresett valaki, aki alighanem a Romángergő, ugyanis tavaly a dévédéi között lapozgatva nála találtunk a tetemes mennyiségű Lorenzo Lamas filmek között egy "Afro puncik 2"-t is. Gergő úr, figyellek ám!
- Némileg értetlenül állok a "toxikális szubsztancia" kifejezés felett. Akkor már inkább a "lóhányás", amit szintén csak egyszer kerestek eddig, de valahogy ez utóbbi közelebb áll a blog szellemiségéhez.

 Bizony, komoly vízválasztó ez a 266 nap. Ilyenkor szokás számvetést végezni az emberi létről, messze jövendővel  komolyan  öszve vessni jelenkort. Hosszú volt az út idáig, és alighanem még az is lészen a jövőben is vala. Addig is sok sikert, kitartást nekem, meg egy kicsit az olvasóknak is. Aloha!

1986-ban egy borongós februári napon Töreki Béla idegesen járkált föl-alá a győri Petz Aladár kórház szülészeti várójában. Hamarosan azonban kilépett hozzá egy orvos, és vállon veregette:

- Gratulálok, egészséges, hiú.

- Úgy érti, fiú? – kérdezett vissza az ifjú apa.

- Háát, az is…

Így kezdődött a Töreki család kálváriája. Ekkor még senki sem sejtette, hogy kisebbik fiuk ellenállhatatlan vonzódást fog érezni minden tükröződő felület iránt, hogy bátyja első fényképezős mobiltelefonját arra használja, hogy saját tarkójáról készítsen vele fotókat (a séró milyenségét ellenőrizendő), valamint hogy alapítója lesz a fiatalok körében járványszerűen terjedő exhibicionista mozgalomnak, a villantásnak. Ezen szubkultúra kutatója Pál Balázs villantológus, aki hosszabb időt töltött el a fertőzött egyedek tanulmányozásával, és megfigyeléseit a közeljövőben készül publikálni:

A villantókra sajnos elég későn figyelt fel a társadalom, ami annak tudható be, hogy nem mutatják a hagyományos szenvedélybetegségek jól ismert tüneteit. Nincsenek tűnyomok a karjukon, nem vásárolnak ipari mennyiségű hígítót és nejlonzacskót, valamint nem állnak fröccsszagot árasztva az egyetemisták látómezejének szélén, hogy egy alkalmas pillanatban egy jól sikerült „Hallóóód?” elsütésével magukra tereljék a figyelmet. Na jó, ez utóbbit mégis csinálják néha.

 Két fiatal villantani indul. Személyiségi jogaik védelmében kitakartuk legprominensebb ismertetőjegyeiket.

Szerencsére megfigyeléseim során fölfedeztem néhány, a villantókra erősen jellemző vonást. Ha valaki zavart, ideges és dekoncentrált lesz, ha egy tükör nélküli szobában kell laknia, alighanem egy villantóval van dolgunk. Szintén gyanús, ha egy fiatal barátnőjétől való búcsúzkodás közben inkább az üvegajtóból visszaverődő saját képét bámulja vallásos áhítattal. Előrehaladott villantókat feltételez az is, ha azt látjuk, hogy két meglett egyetemista férfi már kb. egy órája piperéskedik (fejenként) egy szál törölközőben, majd az egyik biztatja a másikat, hogy fogdossa meg a hasát, mert ugye, hogy nem hízott.

Mi is maga a villantás? Egy tudatos, szocio-narcisztikusan önreprezentatív tevékenység. (Narkisszosz/Narcissus görög fiatal, aki beleszeretett saját tükörképébe, aki bele halt a bánatba, hogy nem ölelheti meg magát, a kis köcsögje – a szerk). Lényege, hogy úgy lássunk másokat, hogy közben lehetőleg minél többen láthassanak minket. A villantók már-már rituális jelleggel készülnek fel portyáikra, majd legdivatosabb ruháikat felöltve ülnek ki egy kellően frekventált helyre (pl. egyetemi dísztér), majd várják a hatást. Hogy szokásaikat jobban kiismerjem, egy alkalommal magam is elkísértem egy villantani induló párost. Ez közel sem veszélytelen vállalkozás, hiszen a villantók ingerültek, feszültek lesznek valahányszor olyasvalaki kerül a közelükbe, aki jobban néz ki náluk. Ilyenkor mélyen a villantó szemébe kell nézni, majd lassan, megnyugtató hangon el kell küldeni a picsába.

Egy járványnál nehéz meghatározni ki volt a vírusgazda, egy spontán mozgalomnál is nehéz megtalálni annak elindítóját. A villantás azonban egyértelműen T. Zalánra vezethető vissza, hiszen az eddig felderített második generációs villantók mind a vele eltöltött huzamosabb idő után kezdik a szimptómákat mutatni. Ki ne hallott volna már olyan nőkről, akik riadtan észlelték, hogy párjuk hirtelen megváltozott, egyszerre shoppingolni, szépítkezni kezdett? Bizony, sokszor nem is sejtenénk, hogy Z. keze van a dologban. Elég csak N. Edvárdra gondolni, aki ikrény egyszerű gyermekeként kezdte, majd eljutott arra a szintre, hogy amellett, hogy a campuson közlekedve egy folyamatos amplitúdó jellemezte mozgását, egy idő után már álló helyzetben is folyamatosan forgatta terebélyes felsőtestét, hogy lehetőleg minden irányból jó rálátás eshessék rá.

Az egyik "áldozat", aki a fénykép kedvéért most fölhagyott a rá egyébként igencsak jellemző giroszkopikus torzómozgással.

Vagy gondoljunk csak Z. jelenlegi szobatársára, Harmath. P. Sándorra, aki nemrég alapította meg a villantók szakadár izraelita csoportját, „Judeo-bjuti” néven. Mint a föntiekből is látszik, a villantók szociális, szobatársi kollektívákban élnek, vagyontárgyaik rousseau-i megosztásában, vagyis előszeretettel csereberélik egymás között dekoratívabb ruháikat, valamint az egyik akkor használja a másik parfümjét, amikor éppen nem szégyelli (és általában akkor nem szégyelli, amikor a másik nem tartózkodik a szobában). 

A villantásnak jelenleg csak tüneti kezelése van, az viszont nem hatásos. Megfigyeléseim szerint az alany a legapróbb provokációra (Zacsi, banyek, már megint magad nézed?) is ellenséges magatartás tanúsít és nagy erőkkel magyarázni kezd (Csak azt néztem, hogy jól áll-e az ingem a szekrényben), és onnantól megb*szta a kutya az egész kezelést.Csak remélni tudom, hogy a jövőben többet tudok meg erről a szubkultúráról, és megoldást találhatok erre a fiatalokat fenyegető félelmetes rákfenére.

 Köszönjük, kedves Pál Balázs villantológus, jó volt. Főleg az alliteráció a végén.

Pékf*sza, 2009. Július 11.

A következő vers kissé rendhagyó módon született. Az egyik éjjel valahogy az istennek sem sikerült elaludni, azért pár óra forgolódás után kiosontam a szobából, gondoltam, kakilok egyet, az mindig megnyugtat. Ehelyett végül is verset írtam, nem is egyet, hanem kettőt, amire legalábbis a Wigner kolis éveim óta nem volt példa. A két költemény közül csak az egyiket szánom a nagyközönség elé, mert jóbul is megárt a sok. Legyen elég róla annyi, hogy egyrészt nagyonigaz és megtörtént eseményeken alapul, másrészt még az irodalomban igen jártas (na ja, mire nem jó a Sterbinszky szak) Zalán is azt mondta rá, hogy "Ez most nem olyan szar, mint szokott".

Kaphat-e mű ennél nagyobb dícséretet?

Szerintem igen.

Hajnalban, valahol 3 és 4 között

Arra eszméltem, hogy életem mily kötött;

Mert bár a szellemem élénk, szilaj és vad,

Mégis a hús és csont börtönében sorvad.

Lennék inkább szél, mi szoknyád alá kap

Így ott rohanhatnék, hol más nem is járhat;

Lég-nyelvem szántaná combjaid vonalát

Mit sós verejtékkel az az újmagyar hatott át.

Na, itt álljunk meg egy pillanatra. Az "újmagyar" jelentése természetesen "Modern magyar irodalom", de ez olyan mocsok hosszú egy vizsganév, hogy azt jóformán lehetetlen beilleszteni egy olyan cizellált, kifinomult ritmusú versbe, mint az enyém. Különben is, alkotói szabaccság van, ami kábé azt jelenti, hogy azt írok bele a poémákba, amit akarok. Punktum.

 Hol is tartottunk?

Orcádra tán most kiült a szánalom

Kín-rímeim látván (szakmai ártalom),

De a nemiséget mostan félrevetve

Helyezd jobb kezedet formás bal melledre,

S valld meg őszintén: ki más is lehetne,

Aki hajnal négykor fog bele egy versbe?

Ki más rajongana olyannyira érted,

Hogy álom s ébrenlét közt rólad lát képet?

Ember vagyok, csupán gyarló ember-gyerek.

De az álmom enyém. Egy napon szél leszek.

Az Úr 2009. évében megrendezésre került Pázmányos Angol Túra első sorban azoknak volt jó, akik részt vettek benne. Aki kimaradt, az búsuljon nagy erőkkel, majd olvassa el/nézze meg az alább található képriportot (segítség a nagyobb élvezeti faktor elérése érdekében: a képeket nézni érdemes, a szöveget pedig alapvetően olvasásra ajánlanám)!

Valahol ott kezdődik a történet, hogy némileg érdekből, némileg kedvtelésből tartott szobazsidómmal, Harmath úrral egy madárdalos, napfényes reggelen elindultunk kollégiumunkból azzal az alig titkolt szándékkal, hogy Katona Marcit (aki mellesleg a fotókat készítette, persze nem csak ennyit, hanem többet is) felébresszük és túrázni vigyük. Megjegyzendő, hogy a Jenő törzsközönségének jelentős részével találkoztunk rövid utunk során, gondolom, ekkortájt nyit az ojjektum, és mennek megkezdeni a nappalos műszakot. 

 Itt Marci éppen azt mutatja, hogy ezen a képen hárman lesznek: ő, aki őt nézi, és aki azt nézi, hogyan sikerül másoknak a Marcit nézni.

 Csoportunk létszámának 50%-os, azaz egy fővel való kibővítése után folytattuk utunk a piliscsabai vasútállomásra, ahonnan a túra indulni hivatott vala. útközben találkoztunk egy, az egyik villanyoszlopon éppen sört bontó öregúrral, aki biztos megijedt, hogy alkoholistának nézzük és a konkurenciát látjuk meg benne, ezért rögtönzött idegenvezetést tartott nekünk. A következő állomás egy közeli kisbolt volt, ahol sörrel betáraztunk és azt stílszerűen hörpölgetve érkeztünk meg az állomásra. Az utasok irigykedve figyelhették, ahogy az Igazi Sportemberek sörrel, kávéval, cigivel készítik fel magukat a túrára, meg biztos szipuztak is volna, ha nem foglalt minden kezük.

 Mondanám, hogy a fotósnak résen kellett lennie, hogy eme ritka pillanatot megörökítse, de nem lenne igaz.

A kirándulás megkezdése után egy órával örömmel konstatáltuk, hogy az eltelt időben sikerült nagyjából egy egész kilométert megtennünk, legalábbis ez volt a hasznos táv, ha az eltévedtünk-visszafordultunk-namiazistenvanmosthe mozzanatsort nem számítjuk bele. 

Nem, ez itt nem kaki, hanem egy teljes sor paprikás szalámi, ami "Szabad vagyok!" felkiáltással vetette magát az út porába, hogy megmeneküljön sorsától...

... nevezetesen attól, hogy Ancsa pozsgás pofazacskóiban végezze be földi pályáját. Ancsi egy meg nem értett óvodás durcásságával mutatja a fotósnak, hogy "ott van a kolbász odale, la!".

 Itt jegyezném meg, hogy Ancsa szórakoztatóan buta volt a túra teljes ideje alatt (jóvan, majd kommentálsz rá később), így különösebb erőfeszítés nélkül sikerült meggyőznöm arról, hogy a bevágott sörök miatt kényszerpihenőt tartó Peti éppen a péniszével társalog fennhangon a bokrok jótékony takarásában, mert ez a szokása - holott csupán a hasonló indíttatásból félrevonult Török Zolival folytatott bensőséges eszmecserét. Nem sokkal ezek után azonban Ancsa figyelme az én nemi szervemre terelődött (átvitt értelemben), miszerint van-e már benne kullancs, merthogy egy korábbi túra során egy ilyen szuvenírre tettem szert. Pöpösöm iránt tanúsított érdeklődése (Ancsa fallikusan fixált, ezt Freud is megmondhassa) eleinte megtisztelő volt, de később sem akart leszállni róla (megint átvitt értelemben), és egészen addig lovagolt a témán (mint fönn), amíg Peti meg nem győzte arról, hogy az általa fogyasztott alma bizonyosan radioaktív. Ancsát a túra hátralévő részében lefoglalta, hogy a sugárfertőzés tüneteit mutassa, így én jelentős lépést tehettem szakdolgozatom sikere felé, nevezetesen vittem egy darabon leendő témavezetőm lányát.

Családcentrikus kép sörrel, gyerekkel. Hogy az utóbbi ráférjen, az előbbi lemaradt a képről, de azért ott van. Ez így van jól.

A jó hangulat, a friss levegő, a verőfény és madárcsicser közepette senki sem gondolta volna, hogy egy szívbemarkoló emberi dráma van kialakulóban:

Török Zoltán könnyed, kétórás erdei túrára számított, amit kellemesen végigsörözhet elejétől a végig.

Török Zoltán ugyanakkor még a vonaton elfogyasztotta alkoholkészletének jelentős részét, a fennmaradót pedig az indulás előtt döntötte magába.

Török Zoltánnak senki sem magyarázta el, hogy az erdőben nincsenek kocsmák, ahol barátságos barnamedvék mérnének italt a megfáradt vándoroknak.

Török Zoltánnak innentől kezdve el volt b*szva a napja, de rendesen.

Figyeljük meg a tekintetéből áradó intenzív sóvárgást, az elfojtott agressziót, a teljes kétségbeesést. Látjátok, feleim, szümtükkel, mik vogymuk!

A túra pediglen igen tanulságos volt. Külön kiemelném az ebédszünetet, midőn a Pázmány Kiváló Bölcsészei a Velvet magazin alighanem leginformatívabb cikkje alapján, a téma komoly körüljárása után kikövetkeztették, hogy a kígyóknak is kell kakilni, ugyanakkor jobban járnak, ha végbélnyílásuk valahol a farkuk közelében helyezkedik el, különben teljes testükkel végigsiklanak a kipottyantott matérián, az meg undorító. Persze így értelmet nyert az is, hogy miért csúsznak olyan kacskaringósan ezek a trükkös kis dögök.

"...és így kakilnak a kígyók. Jó étvágyat!" - fejezi be nagy sikerű didaktikus előadását dr. Pál Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol Tanszékének kígyológusa, a hüllőfélék ürítési szokásainak elismert szakértője.

 Kirándulásunk során megannyi szépet láthattunk. Személy szerint az egész túra során tátottam volna a számat az engemért ingerek hatására, ha nem félek attól, hogy belefial a mókus. Az alábbi képek jól érzékeltetik a Pilis környékének szépségeit:

 "... ami azért is furcsa, mert az ilyen gépek farokrészén van egy Auxiliary Power Unit, vagyis APU, ami pont az ilyen eseteknél lép működésbe" - elkapott szövegfoszlány egyetemünk tanáraitól, akiknek mindig is volt érzékük a nagy relevanciájú témákhoz.

A régió híres vendégszeretetéről, ezt bizonyítja a tábla is. A kezem meg szép.

Pilisvörösvárott dübörög a gazdaság! Képünkön az egyik üzlet bőséges kínálata.

A természet törvénye: csak az erős marad életben. A túrázók magukra hagyják Üstöki Jucit, akinek jelentős része ekkor már egy helyi kutyában található.

De térjünk vissza az élet egy másik színterére, ahol egy korábban már körvonalazott dráma készül elérni csúcspontját: a túra már kb. hat órája tart,és T. Zoltán már majdnem ennyi időt töltött el jelentősebb mennyiségű tudatmódosító szer fogyasztása nélkül. A kirándulás számára kezd inkvizíciós jelleget ölteni. Vége lesz-e valaha T. Zoltán kálváriájának? (Ezen bekezdés olvasása alatt célszerű valami baljós zenét hallgatni. Szólhattam volna előbb is, mi?)

 "Amíg nem látok kocsmát, nem szólok hozzád!"gondolja a képen a szomjasabbik egyén.

"Hurrá, ott van egy!" - örvendez a szerencsétlen, aki ekkor még nem tudja, hogy nem oda megyünk.

A túra vége: Emil cukrászda, Pilisvörösvár. Zoltán morózusan néz maga elé, és csak ennyit szól: "Fagyira szar lesz a sör."

 Mellesleg szerintem a cukrászda udvarán olyan jóízűen szalonnát ember még nem evett, mint ahogy azt én tettem. Egyellőre az Emil vezetősége nem válaszolt levelemre, amelyben javaslom, hogy a túrázókra való tekintettel vegyék fel kínálatukba a "Töpörtyűs Tiramisu", "Somlóis Oldalas", valamint a "Light Disznózsír Tölcsérben" fantázianevű termékeket. Lassan szállingózni kezdtek hazafelé a megfáradt angolosok, úgyhogy a következőeket csak másodszájból hallottam. Aki nem szereti a hepiendet, az ne olvasson tovább, mert az jön: Török Zoltán ugyanis katarzisra jutott, a cukrászda után ugyanis egy kisvendéglőbe ment, ahol röpke másfél óra alatt pótolta a túra hiányosságait, nevezetesen ledöntött hét sört, asztaltársainak ámuló tekintetétől kísérve. A nap koronázásaként helyre koktélt ütött össze a vendéglő asztalain felelőtlenül otthagyott (vagy legalábbis kifinomultabb vendégeknek szánt) ecetből, sóból és borsból, majd, mivel szerzeménye nem aratott különösebb sikert, azt a vendéglő egy távolabbi, setét sarkába hajította.

Szerintem oda sem megyünk többet.